A kitalált középkor

2017 február 11
(0 szavazat)

Földindulás a nyugat-európai középkor-kutatásban

 

Pap Gábor

Pap Gábor ( a fotó az előadáson készült )

Ebből már gyaníthatjuk, hogy arról a nagyjából 300 éves időcsúsztatásról lesz szó, amelyik jelenleg az európai történettudománynak lehet mondani, hogy a botrányköve. Nagyon érdekes jelenségnek lehetünk tanúi, ugyanis olyan kérdésről van szó, amit egy tudomány, még akár 10-15 évvel ezelőtt is nagyon egyszerűen intézett el, ugyanis hallgatott róla. Jelenleg az Internet korszakát éljük, és egyszerűen nem lehet hallgatni dolgokról. Tehát befutottak a saját csövükbe, az Internetet arra találták föl, hogy „Flinston család” és egyéb szinten elárasszák azokat, akik egyáltalán szabadidővel rendelkeznek, – elsősorban az ifjúságot s azon belül is a fiatalabb réteget – és ezáltal lehetetlenné tegyék, hogy egy szervesebb, egy magasabb szintű műveltséggel egyáltalán találkozni tudjanak. Ha valaki mégiscsak ilyet juttat be remélték hogy ez úgy el fog veszni a nagy áradatban, hogy senki nem fogja megtalálni. Mellé lőttek – nem az első eset, de ez katasztrófával járt, ugyanis az a helyzet, hogy ma már jelentős felismerést nem lehet meg nem történtté tenni.

Ezt felismerte az a kutató csoport, melynek működését és eredményeit most röviden ismertetni fogom, ugyanis ők már 1992-ben közzétették az első idevágó felismeréseiket s abban a pillanatban, ahogy lehetőség nyílt az Internetre bejuttatni híreket, teljes szélességben bejutatták. [http://mantis-verlag.de a szerk.] S volt annyi eszük, hogy nemcsak a mellettük szóló írásokat, hanem azokat is, akik velük vitatkoztak, ugyanis nagyon tanulságos egy elmélet életképessége szempontjából hogy először is mernek-e ellene érvelni; kettő milyen szintűek ezek az érvelések – gondoljunk

itt ilyen újabb kori kiadványokra, mint a Sacrum Imperium című időszaki kiadvány – azon le lehet mérni, hogy akiknek nem tetszik a mi műveltségünk azok milyen szinten fogalmaznak. Azt egyébként, ha valaki ismeri ezt a kiadványt mert legnagyobb meglepetésemre ezt is lehetett kapni a Fehérlófia nevű boltban, ami azt jelenti, hogy úgy látszik kezdünk „mindenevőkké” válni, - mindenesetre már megjelent az ellenírás, de nekem semmi közöm nincs hozzá, úgy értve nemhogy nem én írtam, nem is tudtam hogy megjelent „Kontra Sacrum Imperium” címmel. Mondjuk én ilyen stílusban nem vitatkoznék, de meg kell hogy mondjam, hogy telitalálatok sorozata. Ez arra figyelmeztet, hogy nekünk nem kell fölvenni minden koszlott büdös kesztyűt, azok ott vannak jól, ahol vannak a sárban.

Viszont ma már vannak olyanok, akik névtelenül – tehát álneveken – meg tudnak védeni s meg is akarnak védeni és ez nagyon nagy tanulság, mert ez megint csak nem régi jelenség. Még egy 2-3 évvel ezelőtt biztos, hogy erre a… – most nagyon finoman fogok fogalmazni –, nívón aluli íráshalmazra még nem ment volna válasz. Egyszerűen nem mert volna válaszolni az, akinek meglettek volna pedig az érvei. Volt egy olyan pillanat, amikor úgy gondoltam, hogy ezen utolsó alkalmon tanulság céljából éppen ezt a Sacrum Imperiumot fogom elemezni – lebeszéltem magam róla. Nekünk tényleg nem ez a feladatunk. Nagyon jól tudjuk, hiszen többször is említettem, akár én csapok bele a sárba, akár a sár csapódik rám, csak én lehetek sáros. Tehát egy bizonyos szint alatt tényleg nem szabad csapkodni.

 

Dr. Heribert Illig

Dr. Heribert Illig ( fotó: Sigrid Reinichs )

Visszatérve erre az elméletre – illetve itt most már többről van szó, mint elméletről a Kitalált középkorról, - ennek az előtörténete is tanulságos. Két úton jutott hozzám ugyanis ez az alapvető írásmű, aminek valóban ez is a címe. Egyszer Miskolcon a kezembe nyomta egy fiatalember, aki Grazban tanul. Itt valószínűleg ismeretlen úgyhogy a neve nem fontos, hogy elhangozzék…, a lényeg az, hogy még annyit suttogott hozzá hogy ez egy nagyon izgalmas történetírói munka, amelynek a lényege az, hogy Nagy Károly mint olyan nem létezett. Mint történelmi személy Nagy Károly nem létezett. Jól tetszett hallani! Az egész Karoling kor egy kitalált történet.

 

Ilyenkor mit csinál az ember, nyílván ugyanazt, mint a jelenlévők nagy része, el kezd vigyorogni, hogy persze én meg a római pápa vagyok és krokodilnak születtem. Lehet végül is dolgokat jópofán elmagyarázni és ahogyan leírja ennek a könyvnek a szerzője – Heribert Illignek hívják –, ahogy leírja az előszóban tényleg amikor publikálta először ezt az írását – még akkor más címen, más részletezettséggel –, akkor csak ennyit reflektált rá a szakmai sajtó, hogy „na van végre egy új Danikenünk”, most éppen a történettudományban, annyira képtelenségnek tűnik. Egyszer valamelyik előadáson – meg is tudom mondani, hogy melyiken –, itt az első padban ült egy hölgy aki föladott nekem egy könyvet, – nem tudom most itt ül-e mert…ah itt van! csak akkor az első sorban ült, – s föladott nekem egy könyvet.

Itt van a kezemben – ebből láthatja, hogy megbecsülöm – …és a következő van beleírva – ugye nem baj, ha felolvasom? Az van beleírva: „Úgy néz ki nem csak nálunk hazudnak!” – egy ilyen előadáson volt, „a 11. parancsolat” címűn, mégpedig az áprilisin. [ 2001.április 25. Készíthetnek-e órát azok, akik annyit sem tudnak róla, hogy ketyeg? - Honnan "küldték" a Magyar Szent Korona egyes "alkatrészeit", s ha tették, miért nem tudják máig sem, hogyan működik?, Magyarok Háza – a szerk. ] És akkor hát van egy rövid kedves beírás, s aláírás Nothaftu Zsuzsa. Na most aki tud németül az tudja, hogy itt „beszélő” névről van szó – nyilván ő maga is tudja, mert rám mosolygott akkor amikor végigolvastam itt, – a „nothaft" azt jelenti hogy „szükségszerűleg”, legalábbis az egyik jelentésében ezt.

Ebben a pillanatban leesett egy tantusz, hogy ezt a témát nem fogom tudni megkerülni. Ugyanis valahonnan már akkor ismerős volt ez a cím, és ahogy hazamentem rögtön elkezdtem, – mit kezd el az ember olvasni, ezt a hátulsó borító szöveget – és akkor vált ismerőssé, hogy jééé én ezt már olvastam valahol, s ami velem szinte soha nem fordul elő, benyúltam a könyvespolcra és egyből megtaláltam az előzőt. Ez egyébként hetek felesleges munkája, miután nem szoktam megtalálni. Egyből, benyúlva, megtaláltam, összehasonlítottam, kiderült hogy ugyanarról van szó. Ez az a pillanat, amikor az embernek tudomásul kell vennie, hogy a téma keresi, nem én keresem a témát, tehát ezt nem lehet átlépni. A lényeg az, hogy ennek a könyvnek, megvannak a maga előzményei.

A könyv megrendelhető az Interneten keresztül is: amazon.de (kattintson a képre)

Heribert Illig: Das erfundene Mittelalter

Már megjelent magyar nyelven: "Kitalált középkor - A történelem legnagyobb időhamisítása" címmel

Két kutatási vonulat ér ugyanis össze Illignek ebben a munkájában. Még egyszer mondom a címét: Das erfundene Mittelalter, a Kitalált középkor. Ebben a műben, ahogyan Ő a bevezetőben szépen végigköveti, két kutatási vonulat találkozott s ő maga figyelmeztet rá, hogy ez egy egészen rendkívüli pillanat volt. Az egyik az az időszámítás történetének a menetén került be a képbe, a másik pedig a hamisításoknak a története mentén.

Mind a kettővel éppen abban az időben foglalkozott, olyan értelemben hogy a középkor föl se merült, tehát Ő időszámítási kérdésekkel is, meg hamisításkérdésekkel is foglalkozott, de elsősorban egyiptomi, ókori témák kapcsán. Ott figyelt föl bizonyos dolgokra, publikált is ebben a témakörben, mégpedig egy olyan folyóiratban, amit Ő alapított és mindjárt az elején egy munkatársi gárdával dolgozott benne, ez akkor még ilyen címet viselt – 1989-ben indította el – hogy: Vorzeit-Frühzeit-Gegenwart. Azt jelenti, hogy Előkor, korai idő és jelenkor. S ebben még elsősorban ókori témákkal foglalkozott. A kora középkori hamisítások tulajdonképpen egy konferencia kapcsán kerültek bele a látóterébe, egy nagyon híres hamisításokkal foglalkozó történész, ez a bizonyos Horst Fuhrmanns, 1986-ban – tehát jóval előbb még mint ahogyan ez a folyóirat elindult – egy konferenciát a következő szöveggel zárt le, miután megint egy pár írásról a középkor derekáról kiderült hogy hamisítvány.

Mi ezeket a híreket úgy elolvassuk valamelyik újságnak az utolsó előtti oldalán két sztriptíz nő meg három húsreklám között, ezek teljesen kimaradnak a tudatunkból. Az tudniillik, hogy milyen arányban fedeznek föl jelenleg hamisításokat – a Karoling korra vonatkozóan például 1986-ban a következő az adat: 270 ún. Nagy Károly okmányról tudunk és ebből már 1996-ig – amikor Illig ezt publikálja –, már 101-et hamisnak minősített a tudomány. 270-ből 101 hamis. Erre már azért föl kell tenni a kérdést - és ezt minden szaktudós egyértelműen elismeri: Mi a hitele egy olyan történetkutatásnak, amelyik a saját történetének tetemes részében, kb. fele arányban hamis adatokkal dolgozik, arra épít föl történelemkoncepciót, s ami ennél is veszélyesebb, ennek alapján tervez nekünk jövőt? Már idestova a felénél tartunk ugyanis a fönnmaradt összes adat esetében, amiről egyértelműen kiderült, hogy hamis, s hol vagyunk még akkor a folyamat befejezésétől.

Ennek a – ez egy konferencia volt – és ennek a zárszavát Horst Fuhrmanns tartotta, s egy nagyon érdekes, figyelemre méltó megállapítást tett. A hamisítások, amelyek olyan nagyon híresek, s amiket többé kevésbé azért már korábban fölfedeztek, egy közös jellegzetességet mutatnak. Ezeknek a hamisításoknak az időpontját általában pontosan tudjuk. Tudjuk, hogy mondjuk 294-ben hamisítottak egy adatot. Igen ám de a felhasználás, amikor először használják ennek a hamisításnak az eredményét, az nem akkortörténik. Hanem? – átlagosan 300 évvel később, s valamennyi ilyen fontos hamisítás – fölsorolja, s miután itt nem szakemberekből álló gárda van, én nem fogom egyenként fölsorolni ezeket, de a könyvben benne vannak részletesen, – tehát figyelemre méltó mondja Ő, hogy honnan tudhatták, mondjuk 284-ben hogy 584-ben mik fognak történni, hogy annak az érdekében hamisítsanak?

S azt mondja a zárszóban, hogy engedjenek meg neki egy játékos következtetést: „…itt két eset van, többről nem lehet beszélni. Vagy minden hamisító próféta volt, – tehát pontosan tudta, hogy 300 év múlva mi fog történni – vagy valami gond van az időszámításunk körül. Ennyit mert megfogalmazni egy szaktekintély 1986-ban, ’88-ban pedig a konferencia jegyzőkönyvében ezt írásban is közzétette. Ez volt az egyik indítéka Heribert Illignek.Leírja még Ő, de Horst Fuhrmanns-ra hivatkozva, hogy „nem szokás hamisítani raktárra.” Ilyen nincs, hogy én raktárra hamisítok dolgokat, majd csak eljön az idő, amikor használni fogják ennek az eredményét. Ilyen nincsen. Minden hamisítás azonnali, célratörő művelet, ami azt jelenti, hogy azonnal kell hogy a hasznát lássák vagy megsemmisítik, mert semmi értelme nincs.

 

Mi volt a második vonulat? Előre bocsátom a második vonulat önmagában is elegendő lett volna ahhoz, hogy Heribert Illig felállítsa ezt az „időcsúszás”-elméletét. Ez pedig mint említettem az időszámítás története, tehát naptártörténet. Azt tudjuk ugye, hogy a Gregorián naptárrevízió az 1582-ben történt, XIII. Gergely pápának az utasítására 1582 október 4-e után mindjárt október 15-ét iktatott be a naptárba. 10 napot korrigált. Miért volt szükség erre a korrekcióra? Zárójelben megjegyzem, hogy ezt római-katolikus világban vezették be, a reformáció egy darabig még nem vett róla tudomást, de meglepően hamar átvette, – gyakorlatilag a nyugati világ nem sokkal a bevezetése, kihirdetése után ebben az időszámítási rendszerben számol a mai napig is. S mert a keleti egyház nem vette át, ebből adódott az a furcsaság, hogy a Nagy Októberi Szocialista Forradalom az november 7-én történt. Már ennyit elcsúszott – október 25-ét mi itt november 7-ének írtuk, ők pedig még akkor a régi naptár szerint október 25-ének. Nem tévesztendő össze az október 23-ával. Ez a csúszás ugyanis a Julián naptárhoz képest történt.

A Julián naptár a nevét Julius Caesarról kapta, mint az ismert, ő pedig Krisztus előtt 45-ben vezette be, amikor is egységesítette az addig teljesen heterogén, s különbözőképpen történő időszámítást. Miután nem volt pontos az ő korrekciós metódusa – tehát keveset korrigált – elcsúszott a tényleges időtől az, amit számontartottak. Ez mit jelent? Azt hogy hiába volt a nappal egyforma hosszú, mint az éjszaka, még nem jelzett a naptár tavaszi napéjegyenlőséget. Miért olyan fontos ez? Azért mert a középkorban a tavaszi napéjegyenlőséghez számították a Húsvétot és akkor még a Húsvét kiszámítása nem mellékes dolog volt egy társadalom életében, hanem a legfontosabb dolgok egyike. Ez azt jelenti, hogyha elcsúszott a napéjegyenlőségtől a naptári adat, akkor az egész ünneprend csúszott, mivel mozgó ünnep lévén valahová le kell horgonyozni, ez a tavaszi napéjegyenlőség.

A mai napig is oda horgonyozzuk le. Ez a folyamat nagyon jól utánaszámolható. Illig is mit mond, számítógépek korában élünk, nézzük meg Krisztus előtt 45, adjuk hozzá 1582-t, – én most fejbe nem fogom kiszámolni – lényeg az, hogy ennyi évre vonatkozó csúszást kell korrigálni. Pillanatok alatt kidobja a számítógép: 13 napot kell korrigálni. (12,7 napot.) Ehhez képest a pápa 10 napot korrigált. Ez önmagban még nem lenne tragédia, azt mondjuk jó hát akkor nem volt pontos számításra lehetőség…, most az egyik az, hogy ekkorát nem lehet tévedni, azt felejtsük el. A másik meg nem ez a gond – Illig is hangsúlyozza –, az gond hogy pontos a naptár. Nem tudom érthető-e? 13 nap helyett csak 10 napot korrigált és mégis pontos a naptár. Semmi baj nem lenne, hogyha azzal a 3 nappal csúszásban lennénk, de nincs csúszás. Ez pedig egyetlen módon képzelhető el, hogy az ennek a 3 napnak megfelelő évmennyiség sohase történt meg. Művileg van beiktatva. Nem tudom követhető-e? – ez rettentő fontos tétel.

 

Természetesen Illig nem 1-2 nap alatt jött erre rá és főleg azonnal utána nézett, – az nem létezik, hogy erre az időszámítással foglalkozó tudósok rá nem jöttek volna. Ha mások nem, akkor a csillagászok, azok közt még akad azért gondolkodó fej. Tényleg rájöttek, na és mit tetszik gondolni mivel magyarázzák? Ez tényleg olyan, hogy ezek után semmiféle nemzeti kisebbrendűségünk ne legyen, mert még nekünk se hazudtak ekkorát. Majd rá fogunk jönni, hogy valahol itt vagyunk a gyökereinél a hazugságoknak. Mivel magyarázták? Nem Krisztus előtt 45-ig korrigált a pápa, hanem a niceai zsinatig. Erre ugye mindenki elképed, húúú kéne tudnom mikor volt a niceai zsinat…, már mindenki szégyelli magát és nem is gondolkodik hogy ez egy blöff, miért a niceai zsinatig, miért nem Napóleon trónra lépéséig…

Mi köze ennek a kérdéshez? Itt egyszerűen arról van szó, hogy egy felgyülemlett hibát kell korrigálni, s tudjuk, hogy mióta gyülemlik föl – mi köze ennek a niceai zsinathoz? Az égvilágon semmi! Ráadásul volt olyan alapos, – én biztos nem lettem volna ilyen alapos, mert nincs ténylegesen köze a kérdéshez – de Ő volt olyan alapos, hogy utánanézett a niceai zsinat aktáinak. Hátha legalább szóbakerült az időszámítás, mint olyan, – szóba sem került! Megvannak az aktái. Nem tudom érzékeljük-e? Ismerjük ezt az arcot, megjelenik a televízióban, mosolyog és közli, hogy „nem lehet a Magyar Szent Korona Szent István koronája, mert hiszen rajta van a paláston Szent István eredeti hiteles képe és azon nyitott korona van…” Magyarul, így szépen mosolyogva az arcunkba hazudik.

Én innentől kezdve az Akadémiánk elnökét fölmentem, mert „kismiska” azokhoz képest… [ taps a nézőtéren ] …ennyire ne szeressék őt, attól azért ő még mindig olyan amilyen, csak azért nála nagyobbat is tudnak hazudni… és ugyanazzal a mosolygós képpel így bele, csak most nem 2 milliónak, aki nézi a TV-t, hanem mondjuk 200 milliónak, akit érint a kérdés. Magyarán szólva itt 300 évvel semmi módon nem tud elszámolni, se a történettudomány, se a csillagászat tudománya, se az egyháztörténet. Ez a 300 év akarjuk vagy nem, mesterségesen van becsempészve a történetírásba, – nem a történelembe, mert sohase történt meg. Ez ami a faktum, az a két útvonal volt ami figyelmeztette Őt arra, hogy valami gond van és innentől kezdve gyakorlatilag ezzel a kérdéssel foglalkozik. Innen megint egy pár információ. Először hagy fogalmazzam meg az Ő fő tézisét, ahogyan Ő ebben a könyvben ezt leírta, – szó szerinti idézet következik:

A Zeitensprünge folyóirat tartalomjegyzéke 13 évre visszamenőleg: http://mantis-verlag.de/register.html

„1991 januárja óta a következő tézist képviselem röviden fogalmazva. Az európai történelemben a VII., VIII. és IX. század művileg beiktatott időegységet képez. Ennek nincs semmiféle reális történése, úgyhogy maradék nélkül törlendő. Az előtte és az utána lévő időszakok pedig közvetlenül vagy csupán kis eltéréssel összekapcsolandók. A kérdéses időközt ekkori tudásomnak megfelelően – tehát ’91-et írtunk ekkor – pontosan behatároltam. A fiktív, kitalált időszak 614 szeptemberétől 911 augusztusáig tart. Egy ilyen precíz adatolást azonban csak a további kutatások fényében erősíthetünk, vagy változtathatunk meg.” – eddig az idézet. Ez a ’98-as könyvből való.

 

Hozzáteszem, hogy 1999-ben már módosította ezt a javaslatot, nem sokkal, a 614 mint dátum maradt, s augusztus végétől javasolja a kimaradást és azt 911 szeptember elejéig, tehát az az időszak maradt ki, ez gyakorlatilag 300 év, – egészen pontosan az Ő számításai szerint ez 297 év. Az elmélet kidolgozására vonatkozóan, még néhány adat: 1989-ben a Vorzeit-Frühzeit-Gegenwart… és ’91-től már benne az időcsúszás téma folyamatosan jelenik meg. Mindezt nem azért idézem most, hogy telerakjam a fejüket adatokkal, hanem hogy jelezzem, mire az ember komolyan vehet egy elméletet milyen hallatlan mennyiségű, és minőségű tényanyaggal kell azt megalapozni.

Nehogy már azt higgyük, hogy a hasára ütött és szeretett volna imponálni a kutatótársainak ezért kitalált valamit. Itt ’91 óta módszeresen ennek a feltárására gyűlnek-gyűlnek az adatok – el is hoztam ennek a folytatásaként megjelenő Zeitensprünge című folyóiratnak néhány példányát. 1995-től ugyanis megváltoztatta a címét ennek a folyóiratnak, s innentől Zeitensprünge néven jelenik meg, Időugrásoknak fordítjuk magyarra. Itt pedig nagyon kiváló munkatársai voltak, megint neveket mondanék de csak nagyon röviden: Hans-Ulrich Niemitz [Prof. Dr., E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. ], Angelika Müller… – azért mert hátha ülnek közöttünk olyanok, akik történészek és mond nekik valamit. Megint azt kell mondjam, nem az utcáról érkeztek s nem olyanok akik mindenáron föl akartak tűnni, – ezek nagyon jó nevek… Vagy Manfred Zeller ők Erlangenből valók, aztán Gunnar Heinsohn Brémából [Prof. Dr., E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. ], Christian Blöss, Uwe Topper Berlinből.

Tőlük már mind jelentek meg írások, ezeket lehet ellenőrizni. Végül Illignek a vonatkozó munkái – aztán nem lesz további hasonló adatdömping, – 1992-ben megjelenik egy nagyon csúnya nevű – de nem is tudom, hol van ez a helység – úgy hívják hogy Gräfelfing. Mindenesetre a második is, azt már nem fogom ismételni, tehát hol van ez? [nézőtérről: München közelében..] …München közelében, tudniillik Ő bajor majd ez ki fog derülni a továbbiakból. Ennek az a címe, hogy Karl der Fiktive, genannt Karl der Große …Na most ez akkora poén meg kell mondjam, hogy én nem változtattam volna meg ezt a címet a további kiadványokban sem. Ez magyarra fordítva így szól „Fiktív Károly, akit mi Nagy Károlynak nevezünk” – teli találat. Ha valaki ez után se olvassa el a könyvet, az ilyenre hogy „Kitalált középkor” nem fog rámozdulni.

Ez volt az első könyve és már ekkor ennek a megjelenésekor elkezdődött ez a számunkra nagyon is ismerős foglalkozásmód – „na végre Daniken megjelent a történettudományban…” és ezt ők nagyon pontosan tudják, de nehogy azt higgyük, hogy mi raggatjuk rájuk ezeket a „fenegyerek” címkéket. Akárhol vizsgáljuk a bajorok szereplését – nemcsak a történettudományban – mindig jön egy ilyen elbiggyesztett ajak német részről, „ja már megint a bajorok”, holott ha valakinek ők nekik köszönhetik, hogy egyesült mai állapotukban megmaradhattak a II. világháború után. Akkor pontosan a bajoroknak köszönhetik. Ha azok ki nem tartanak a német egység mellett a legvadabb időszakokban is, akkor bizony ma nincs Németország. (Azt várhatjuk, hogy mikor lesznek hálásak nekik…)

Friedrich Kaulbach (1822-1903) festményén "Nagy Károly 800-as császárrá koronázása" látható. „Die Kaiserkrönung Karls der Großen 800”, 1861. Jelenleg Münchenben van kiállítva.

 

Az 1994-es kibővített kiadás még mindig ugyanott jelent meg, az már merészebb volt de kevésbé bikfangos, ennek az volt a címe: Hat Karl der Große je gelebt? – „egyáltalán élt valamikor is Nagy Károly?” Aztán ’96-ban jelentette meg először ezt a Das erfundene Mittelalter, a Kitalált középkor c. munkáját – ezt már Münchenben. Ez a mű 2000-ben már a 9. kiadásánál tartott. Ehhez azt kell tudni, hogy egy új kiadáshoz minimum 10.000 példányban el kell fogynia, – ezt németországi barátomtól tudom, tehát megbízhatónak tűnik az adat. Ez azt jelenti, hogy ez minimum 90 ezer 2000-ig. Közben megjelent ’98-tól ugyanennek a zsebkönyv változata – ezt mutattam elsőnek, ez a kicsi. Ez azért is különösen érdekes, mert a címlapján egy olyan festmény van, amelyen Nagy Károlyt koronázza a pápa, de furcsa módon az a korona, amit a fejére tesz egyértelműen a Magyar Szent Korona.

Sajnos a reprodukciónak nincs itt a szerzője, nincs megnevezve, hogy kinek a festménye és egyenlőre nem is találtam meg. Valahol ez a Moritz von Schwind köréből származhat, mert stílusa alapján egy ilyenfajta származást gyanítok, de hát ezt be kell bizonyítani, illetve meg kell tudni – ebben majd segítséget kérnék, mert rendkívül fontos tételről van szó. Ugyanis ez az egy kép többet elárul a szándékról, mint nekem majd hosszú sok mondatom. 1999-ben pedig megjelent a folytatása a Kitalált középkor című könyvnek, ennek az a címe Wer hat an der Uhr gedreht? „Ki forgatta át az órát?”…tehát ki az aki átállította?

Ez nagyon lényeges kérdés, mert végül is mi elkövetünk minden nagy felfedezéssel kapcsolatban egy típushibát. Példát mondok: Az aranyművesek annakidején egyértelműen kiderítették Dukász Mihály nem lehet eredeti a Magyar Szent Koronán. A reagálás nem az volt, hogy „köszönjük szépen a felismerést”, ami egyértelmű, cáfolhatatlan, hanem az hogy ugyan kinek lett volna érdeke? – nem tudom érthető-e? –, nem a ténnyel foglalkozik, hanem amíg nem tudod bebizonyítani, hogy kinek volt érdeke mikor miért, addig magát a tényt sem vesszük komolyan.

Ez módszertanilag megengedhetetlen és ráadásul nem is egészen jóhiszemű hiba, hanem azt jelenti, hogy itt már aljas szándékokat fel lehet tételezni…, tehát ilyen újabb időkben már ilyen kérdésre már nem válaszolok, hanem visszacsatolom a kérdezőhöz mint egy bumerángot, hogy döbbenjen rá hogy milyen aljasul manipulálták őt, hogy egyáltalán ilyen kérdést megenged magának.

Dukász Mihály bizánci császár

Dukász Mihály bizánci császár zománcképe a Magyar Szent Koronán Szűz Mária helyén.

Mindenesetre nagyon sokan tették föl neki is a kérdést, ugyan „hogy lehetett ezt megoldani?”, ugyan „ki lehetett az?”, s Ő is nagyon finoman emlékeztet rá, hogy ez a két kérdés nem szigorúan kapcsolódik egymáshoz. Attól hogy Ő esetleg nem tudja pontosan megmondani, hogy ki állította át az órát, attól még az az óra át van állítva! Attól még a 10 nap amit korrigált XIII. Gergely pápa nem fog ugrásszerűen megnőni 13 napra! Ez egy külön kérdés, s különös szerencse kell hozzá ha mégis meg tudja mondani. De ez egy másik kérdés. Mindenesetre nagyon komoly érdekeltségeknek kellett közrejátszani, mert itt nem babra megy a játék.

A második jelentős része még nem ezzel foglalkozik – azzal is foglalkozik –, hanem ennek a lebonyolítási lehetőségeivel. Ugyanis rögtön ezzel kezdi egy átlagember ha meghallja, hogy ugyan már, ez kivitelezhetetlen, ez teljesen lehetetlen hogy ne vették volna észre, ne derült volna ki és ezzel le nem buktatták volna. Aki így fogalmaz, ha közember, akkor ez megbocsátható. Jó hát nem lehet minden tekintetben tájékozott az úr vagy hölgy, de ha szakember teszi, én meg kell hogy mondjam nagyon zordan szoktam lereagálni. Ugyanis aki ennyire nem ért dolgokhoz az tényleg ne tegyen föl még kérdést se…, – legföljebb egy könyvet a polcra, az a maximum. De kérdésig sem szabad elengedni, ugyanis itt nagyon lényeges dologról van szó, a kérdésekkel nagyon-nagyon keményen lehet csúsztatni, és egyszerűen le lehet állítani folyamatokat. Aki szakember az azonnal tudja, hogy a középkornak abban a szakaszában, amelyről most szó van, nem abszolútumhoz mérték az időt.

Az hogy mi kijelentjük, hogy lehetetlen volt átállítani, mindenki tudta hogy mikor született Jézus és ahhoz képest meg mindenki tudta, hogy hol tart az időszámítás. Lehet hogy tudta, lehet hogy nem tudta, az tény hogy nem így számították az időt. Az átlagos időszámítás az indikcióktól történt. (Az beiktatást jelent magyarul.) Ha királyság volt a király indikciójától, ha hercegség a herceg indikciójától, ha pápaság a pápa indikciójától és senkit nem érdekelt, hogy egy abszolút időponthoz képest ez most 720 év, vagy 220 év vagy 1220 év. Ha egyáltalán számoltak abszolútumhoz akkor az sem a Jézus születése volt, hanem a világ teremtése. A világ teremtéséhez, ahogy ma zsidók számolnak – tehát tudjuk ők se Jézus születésétől, nem is tudom miért…(?) – mindenesetre nem onnan számolják az időt, hanem egy feltételezett világ teremtése dátumtól. Ezzel a dátummal viszont egy nagy baj van és ezt Illig nagyon pontosan – egyáltalán szokjuk meg Illig nagyon pontosan adatol, létkérdésről van szó. Ő előre is megmondta, később is minden vitapartnerének felhívta rá a figyelmét, hogy tényekre, tehát a személyeskedést hagyjuk ki a játékból. Ha tényekből ennyit meg tud cáfolni, akkor szóba állok magával, ha nem, akkor ne is számítson válaszra.

Nekünk is meg kellene már ezt tanulni, illetve pontosabban mi már gyakoroljuk jó régen ezt, – „övön aluli” dolgokra nem szabad reagálni. Fölbátorítjuk vele az illetőt. Ez az Illig féle válaszadási mód… – egy pillanatra még hagy nézzem meg, mit kellene… – igen! Illig a következő alaptényeket közli még velünk. Adva van egy olyan időszámítási rendszer, amelyet az Ószövetség kétféle hivatalos fordítása – tudjuk hogy a középkorban kétféle hivatalos fordítása volt az Ószövetségnek. Az egyik, amikor görögre fordították. Ez a 70 tudós által adott görög nyelvű változat, a Septuaginta, így találjuk meg ezen a néven a lexikonokban is. A másik pedig, ami Hieronymusnak (Szent Jeromosnak) tulajdonítódik és amelyet viszont Vulgatának nevezünk, ez volt az általános, tehát latin nyelven így futott a teljes Biblia szövege. Ebben a kettősségben azonban rejlik egy nagyon érdekes gond, amivel tudomásom szerint egyáltalán nem foglalkoznak, pontosabban Illig tudomása szerint, amit nekem is illik most tolmácsolnom. Ez pedig a következő: a kétféle időszámítás között 300 év differencia van. Az egyik szerinti Világteremtés 300 évvel elcsúszik a másikhoz képest.

Ahhoz képest, hogy itt egy rendkívül fontos tételről van szó szinte egyáltalán nem téma. Föl sem merül, hogy hogy lehet ugyanabból az alapszövegből ekkora mértékű tévedéssel fordítani görögre, illetve latinra. Miután itt pontos forrásmegjelölések vannak, nem érdemes most ezen itt vitatkozni. Egyet kell tudomásul venni, hogy a 300 év – illetve ahhoz közeli elcsúszás a kettő között már a középkorban megfogalmazódott. Pontosan idézi azt a forrást, ami még ki is számítja már a középkor folyamán siránkozások közepette, hogy milyen rosszul jártunk, mert, és akkor leírja hogy hány generációnyi a tévedés a kétféle változat között. Ezt nem Illig fedezte föl, már a középkorban tudatosított eltérésről van szó. Ezek a 300 évek úgy szép lassan el kezdenek gyarapodni.

Azt mondja az ember, ha ez egyikre építem a történetírást akkor megkapom azt amit mi ma jegyzünk. Ha a másikra építem, akkor megkapom az Illig félét, ami megfelel a tényeknek. Ezek persze oldalirányból jövő megvilágítások, de nem elhanyagolhatók. Ami a kérdésnek a "ki és milyen érdekből vitte ezt véghez" részére vonatkozik, azt viszont megint idézet formájában hagy olvassam föl. Ezt mondanom sem kell nem bátortalanságból fakad, hanem abból, hogy tényleg még csak véletlenül se fogalmazzak mellé. Ilyen címeket sorol fel Ő, hogy „kik, mikor, hol” – az átállítás kik által, mikor és hol történt meg. Erre Ő két verziót ad, a kettő összhangzatosan működik, nem egymástól független és nem is vagy-vagy alapon történik, hanem is-is alapon.

Először a Keleti átállítást veszi, a Ki? kérdésre a válasza, ezt egy táblázat formájában közli: Ki? – VII Bíborbanszületett Konstantin.Most véletlenül nem ismerős ez a név nekünk? Az a helyzet tudniillik, hogy a mi őstörténetünkben kulcsszerepet játszik. Ez a De administrando imperio, amelyben a magyarok Honfoglalás előtti állapotaival foglalkozik, meg a Honfoglalást követően is egészen a Bulcsú idejéig. Ezt bizony mi tőle tudjuk. Ha az ember megtudja, hogy ez a császár képes volt csúsztatni, akkor azt úgy megkérdezi: hihetünk neki a saját történelmünkre vonatkozóan? Ott semmiféle érdek nem motiválta? Majd mindjárt látjuk, hogy egyszerűen a magyar történelem nem hagyható ki ebből a játékból. Minden egyes figura, aki ebben szerepet játszik, nekünk is kulcsfiguránk.

Hol történt mindez? – Bizáncban. Mikor? – a X. században. Mit tesz? – mármint Bíborbanszületett Konstantin – átállítja az órát és kitölti az így nyert többletidőt. Itt van a dolognak a nyitja. Ezeknek idő kell, és hát nyilván Illig nem meri megfogalmazni, de már mi kitalálhattuk, hogy mire kell az idő. (Majd a végén az összefoglalásban én is elmondom a magam elképzelését.) Tehát időt kell nyernie, miért? – hogy ily módon időt biztosítson a birodalmi ereklye, a Szent Kereszt fiktív visszaszerzésének.” Ez így eléggé „kínaiul” hangzik, ehhez azt kell tudni, hogy a perzsa támadás éppen ebben az időben a 600-as évek elején – ezért is kellett a 614-el indítani ezt az időrést – betörnek a bizánci birodalom területére, eljutnak Jeruzsálemig és a perzsa hadsereg magával viszi a Szent Keresztet. Az egész kereszténység legfontosabb ereklyéjét, amit még annak idején Konstantinnak az édesanyja Heléna császárnő – legalábbis a legendák szerint – fedezett fel, ismerjük, sokat festették a jeleneteket és ez volt a fő ereklyéje a bizánci birodalomnak s rajta keresztül az egész kereszténységnek. Ezt a perzsák elhurcolták, és ha a tényleges időrendben számoljuk a dolgokat, bizony Bizáncnak ezt soha nem sikerült visszaszerezni. Ha én megkérdezném, – hogy ha valaki itt esetleg a vallástörténetnek, egyháztörténetnek a tudora – akkor nem mondaná e meg nekem, hogy hol van a Szent Kereszt, ma – egy elég nagy darab fa, valahol azért csak megvan?

Erre azt szokták mondani, ó kérem szépen azt már annyi kis szilánkra feldarabolták és ilyen kereszt ereklyetartókba befoglalták, hogy abból már egy erdőt lehetne konstruálni, nem egy keresztet. Amilyen cinikus annyira nem is igaz ez a kijelentés. Egyáltalán nem biztos. Mindenesetre, ha a tényleges időrendet tekintjük, akkor ideje sincs Bizáncnak arra, hogy földarabolja ezt a keresztet és kicsi részletekben kereszt ereklyetartókba foglalja. Miért? Azért mert nem fér hozzá, Perzsiában van. Tehát „be kellett iktatni – írja Illig – azt az időszakot – ami nem 2-3 év – ami alatt meg lehetett írni, mint hogyha a bizánci császár előrenyomult volna, elfoglalta volna Perzsiának egy részét, visszaszerezte volna a Keresztet.” – ezért fiktív a visszaszerzés. Nem valóságban megtörtént és ehhez kell idő, mert egyébként a megtörtént dolgokat elég pontosan lehetett tudni, ezeknek időt kellett szakítani és ennek időt csak jóval később lehetett szakítani, amikor már egyetlen kortárs sem élt.

Ne felejtsük el logikailag ez egy hibátlan konstrukció Illig részéről. „Mennyit kellett? – erre írja Ő le, hogy az órát bibliai alapon – a kétféle fordítás különbségét tekintetbe véve – dinasztikus alapon – ennek megint megvan a részletes indoklása, hogy miért kellett kitágítania a bizánci császárságnak a működési idejét – és/vagy kronológiai alapon.” Ez azt jelenti, nehogy azt higgyük, hogy ennyiféle időszámítási rendszer volt Európában Bizáncot is belevéve. (Itt az előbb azért vettem elő a földről a kéziratot, mert bizony néhányat fölírtam, de végül is úgy ítéltem meg, hogy ezt nem fogom mindet felolvasni.) Nehogy azt higgyük egyetlen féle időszámítási rendszer volt, hanem volt külön egy alexandriai, meg volt külön egy Alexander, vagyis Nagy Sándor féle és a kettő között megint ez a bűvös majdnem 300 év a különbség. Amikor Illig sorra veszi az időszámításoknak a középkorban szokásos fajtáit, teljesen döbbenetes hogy állandóan ez a 300 év körüli különbség jön elő, és erre mondja Ő valahol, hogy tényleg bolond lenne valaki, aki ezt nem használja ki, hogyha egyszer szüksége van időre.

Itt már tényleg nem lehet megspórolni, hogy kimondja az ember – miért van szüksége időre? Azért mert ha nincsenek tényleges ősei, és ha nincsenek tényleges hőstettek a múltjában, akkor helyet kell nekik szorítani! Európának nincs múltja mint ismeretes… Sem a bizánci részen, se a nyugat európai részen – no majd csinálunk nekik. Bizony nagyon nagy szükségük volt erre a 300 évre és itt már maga Illig is érezheti, hogy tulajdonképpen maga alatt vágja a fát. Minél több igazságot hoz felszínre, annál inkább recseg-ropog az az ág, amin ő maga is ül. Akár mennyire is tudjuk, hogy a bajor nem azonos a némettel, tehát mindjárt ki fog derülni, hogy az egész Német-római Birodalom az a Karoling Birodalmon alapszik… – és már Illig megfogalmazza, nem az én következtetésem hogy többről van itt szó – az egész Európa Ház, mint olyan az a Karoling birodalmi eszmén alapszik. Ha Ő kihúzza Karoling korszakot, mint jellegadó ősképet, akkor összeomlik az Európa Ház koncepció. Érthető?

Mindjárt ott kezdődik, hogy nincs is ezredforduló, 1701-ben vagyunk. Nade „mecsoda özlet” volt ez azoknak a köröknek, akik nem fogják föladni ezt a tézist. Legalábbis addig, amíg valamilyen biztos széfbe nem juttatják a szerzett hasznot… – természetesen „kemény munkával” szerzett hasznot. A másik része – majd látjuk hogy ez csak egyik fele a képnek, amit itt előlegesen elmondtam – az átállításnak Nyugaton történik, s ugyanezeket a kérdéseket teszi föl. „Ki?” – itt megint azt kérdezném, hogy nem akarjuk kitalálni? Ugyanis a válasz „III. Ottó császár és II. Szilveszter pápa”. Na most itt már tényleg érezhetjük, hogy a bizonyos nostra res agitur, itt a mi ügyünkről van szó, ez nem kétséges. Ahol a baloldalt a pápaság és a császárság a nyugati formájában van, a jobboldalt a bizánci császárság – ahol nem kell két személyt megnevezni, mert ugyanaz a személy tölti be a legmagasabb szintű egyházi és a világi hatalmat (cezaropapizmus) –, akkor itt az ember azért rákérdez, hogy véletlenül a térképen a kettő közé nem esik valami terület? …És az nem fontos terület?

Akkor kiderül, hogy az egész cirkusznak egyetlen tétje van, az pedig a Kárpát-medence. Miután ezt nyilvánvalóan észrevette Illig is, egy ilyen gyors visszavonulást fuvatunk. Ugye ennyire azért nem akartunk igazat mondani, jön kicsit visszafelé – nem sokat becsületére váljék –, ez maga már egy óriási dolog, hogy ennyit lemert írni… Már sokan kérdezték, hogy „él még ez az ember?” Az arcképe megvan az egyik könyvben és hát egy bizony kicsit megviselt ez az ember, nem is csodálom, egyfolytában „nyírhatják” odakint, de azért jó egészségnek örvend. Most a legutolsó Zeitensprünge is itt van és egy nagyon szellemes, kedves előszót írt hozzá, nem így szokott halála előtt 5 perccel fogalmazni az ember – én nagyon hosszú életet kívánok neki és eredményeset.

III. Ottó császár és II. Szilveszter pápa. „Hol történik mindez? – Rómában és Kölnben.” Erre már nyilván fogalmazódik a kérdés, miért nem mond Aachent? Majd megtudjuk miért nem mond Aachent. Erre csak úgy lehet válaszolni, ahogy Kálmán királyunk válaszolt volna, hogy „Aachenről miután nincsen, említés se tétessék.” Tessék csak fogódzkodni, az az Aachen amit nekünk tanítanak Nagy Károly korára, a Karoling korra vonatkozóan, akkor még egyáltalán nem is létezett! Itt csúsztatásoknak mesterműveivel állunk szemben és ezeknek megfelelő áhítattal tessék majd hallgatni. „Hol? – Rómában és Kölnben” – ezek ugyanis már akkor léteztek. Mikor? – a X. században. Mit tesz? – átállítja az órát. Miért? – itt jön egy nagyon érdekes dolog – azért hogy a „végidők császára” (ez az „Endekaiser") birodalma elkezdődhessék" – ezt ugyanis 1000-re jósolták. Érthető? Ha még nincs 1000 csak 700, akkor én III. Ottó nem lehetek az Endekaiser.

Más az eset, ha be tudom úgy állítani az órát, hogy most van 1000, mert akkor én vagyok a „Jani”. Nagyon szépen mutatja, hogy hogyan készülnek erre, szinte évenként változtatja meg a címét ez a III. Ottó a pecsétjein is, ahogyan a világ felé megmutatja önmagát, s egyre határozottabban jelzik ezek a címzései, ahogyan megszólítatja magát, ahogyan az oklevelein jelzi magát, hogy ő most azonosítja magát ezzel az Endekaiserrel, a Végidők császárával. Azért ne felejtsük, hogy ma, amikor az a bizonyos Sacrum Imperium című folyóirat – amire többet nem fogok hivatkozni, de azért még egy „kellemes” kis oldalt reflektorfénybe hagy állítsak bele – egyfolytában a Nagy Károlyi eszmére hivatkozik, amelyhez képest mi természetesen „büdöslábú” kis alantas ilyen nem tudom én kik vagyunk, s örüljünk hogy egyáltalán megtűrnek bennünket. Ennek létezik ma Magyarországon egy nagyon nagy szájú, nagyon erőszakos és egyértelműen külföldről pénzelt képviselőgárdája… Nem veszélytelenek, tessék csak őket számontartani. Ezt a Sacrum Imperium folyóiratot, valamelyik példányát – na ezt már biztosan nem lehet kapni, ami ez a bizonyos ominózus szám, de bármelyiket kézbevehetjük, vagy akár a Pannon Fund-nak bármelyik számát. Ugyanezek s csak a legerőszakosabb cikket vegyük kézbe, rájuk fogunk ismerni. Ez valamennyi és ezt ki is fejezik, leírják expressis verbis lehet olvasni, hogy mindegyik Nagy Károlyra épít és erre a birodalmi eszmére, és ehhez képest vagyunk mi periférikusak, alacsonyabb szintűek, megvetendők, fölzárkóztatandók és lehet folytatni. A nagy semmihez hogy zárkózzunk föl?

Valószínűleg megvolna a jó szándék mindannyiunkban, mert annyira bennünk van, hogy fölzárkózni kettő, három, négy, de nincs mihez. Ez a zseniális Illigben, hogy egészen idáig ki is mondja, ki mondja azt is hogy ez az egész Európa koncepció amit ma itt adagolnak nekünk az magára a nagy semmire épül és annyit is ér. Ha valaki mégis föl akar zárkózni ám tegye. „Mennyit állít át? – erre egy nagyon szellemes mondás van – az óra 1000-re lett hitelesítve.” Őt nem az érdekelte, hogy mennyit állít át, hanem az hogy a megszerezhető, mozgósítható adatok ne mondjanak neki ellent, tehát ez a 300 év most jött el, mert most vagyunk 300 évre 1000-től. Vagy most állítjuk át az órát, vagy utána nem lesz rá módunk, mert utána már nem lesz Endekaiser. Ha ő mondjuk 800-ban kap észbe, akkor ez 1100-ra fog kijönni, s ő sajnos csak 300 év körüli dátumot állíthat át, mert azokra kapta meg korábban ezeket a jelezéseket, ami a Septuaginta és a Vulgata közötti különbség, meg ami a különböző időszámítások között adódó különbség. 300-tól nem nagyon lehetett eltávolodni.

Ez teljesen nyilvánvalóvá teszi, hogyha ő azt akarja, hogy 1000-re legyen hitelesítve órája csak 700 körül állíthatja át. Ezzel az óra visszaállítással egy nagyon érdekes anyag maradt ki a történelemből, erre egy külön táblázatot állított össze Illig. Adva van egy táblázat, amelyen be van satírozva, hogy milyen részek kerülnek bele ebbe a bizonyos 300 évbe. Ő, mint említettem 614-től 911-ig tartja ezt az időszakot, én meg kell mondjam máris korrigálnám és nemcsak az egyszerűség kedvéért, majd látni fogjuk a második felében az előadásnak, hogy ennek is van alapja amit én mondok. Úgy veszi a táblázatot, hogy ha nem is országonként de legalább Európa és Afrika illetve Ázsia bizonyos egységes területeit figyeli egyszerre. Irántól Marokkóig, ez szemmel láthatóan most az iszlámnak a területe lesz… Mi marad ki? Megmarad nagyjából a szasszanida kor és kiesik az iszlám expanzió ideje.

Ez azt jelenti, hogy nagyon nagy pontossággal utánamentek, hogy egyáltalán ez a futás – tudjuk, ami a Mekkából Medinába történő átmenekülés időpontja ami kezdete az iszlámnak, innen számolják az időt, az bármilyen furcsán hangzik a jelenlegi iszlám időszámításban is elvan csúsztatva. Ezt ők tudják, mert számontartják azt az évet is, amikor a tényleges időpont kellene, hogy beíródjék a történeti művekbe, de nem azt írják be, hanem van egy megegyezésszerű dátum. Ez azt jelenti, hogy az iszlám történetírásba szintén felfedezhető ez a probléma, de tulajdonképpen nem magában az iszlám történetírásban van a gond, hanem a szinkronizálásban. 614-ig viszonylag tűrhetőek az adatok. Elindul az iszlám – mert már elindul –, egy kicsit későbbre van datálva, hogy valamivel ki tudják tölteni ezt a 300 évet. Egy kicsit korábbi eseményeket hátrább csúsztatják a későbbi eseményeket előrébb, minden esetben ez a gyakorlat. Na jó de van egy nagy rész, amit nem lehet kitölteni, nincsen semmi. S még egy, nem tudom fölfigyeltek-e rá, hogy itt soha régészeti adatokra nem hivatkoznak. Ugyanis a régészeti adatok azért nagyon sok mindent elárulnak, ezt Illig maga is hangsúlyozza, hogy igazából hamisítani csak írásokat lehet.

Mert azért mondjuk egy Karoling méretekben, az írásokban hamisított Nagy Károly képhez méltó palotát föld alá leásni, hogy majd kiáshassuk és „fölfedezhessük”, ez megoldhatatlan még a mai eszközökkel is. Ezt legföljebb úgy lehet, hogy csinálunk egy Nagy Károlyról szóló monstre filmsorozatot, ehhez fölépítik a díszleteket, utána sok ilyen „macis” sorozatot csinálnak, elfelejti a néző, mert a néző mindig csak a tegnap esti tévéműsorra emlékszik, elfelejti, hogy Nagy Károlyról volt 10 évvel ezelőtt egy filmsorozat és utána jön a régészet s „föltárja”. Végül is ma már ezeket is meg lehet csinálni, de azért ilyen mértékűre a legjobb tudomásom szerint még nem vetemedtek. Ugyanis nagyon költséges. Tulajdonképpen ez az egyetlen hátulütője, viszont írást úgy lehet hamisítani, ahogy nem röstellnek. Namost itt a röstelkedésnek nyomát sem látjuk, mindenesetre az iszlám expanziónak van 300 éve, ami alatt az iszlám semmi mást nem csinál, mint feldúl, gyilkol, lerombol, rohan, terjeszkedik. Mi csodálkozunk, hogy sehol senki nem áll ellen – hogy van ez? Semmi más nem történik ugyanis. Mindaz, ami ténylegesen fogható emlék azt Ő szépen sorban mutatja ki egyfolytában, antedatált tehát korábbra csúsztatott, vagy későbbre csúsztatott s még így is óriási lyukak vannak amikor egyszerűen nem történik semmi. Megjelenik utána megint a történelem régészeti, építészettörténeti adatokkal is az Emirátusok illetve a Szultanátusok idején. Ez már a IX. század, pontosabban a 900-as évek.

Mi történik Bizáncban? Meg kell mondjam, hogy az egész műveletben ez volt a legzseniálisabb! S ez azért nagyon érdekes, mert én nem hiszem, hogy aki foglalkozott már művészettörténettel vagy történelemmel ne tűnt volna fel, ezt egyszerűen nem tudom elhinni. Ugyanis mi történik? Ha én bizánci történetírást folyamatában nézem, akkor – Illig gyönyörűen kimutatja – egyszerűen kimaradt maga a történetírás is, nem csak a történelem, hanem az a Bizánc, aki majdnem minden, elnézést de „tetűelmozdulást” a császár sapkáján följegyez, egyszer a történetírás nem folytatódik. Emlékanyag semmi. Ez tényleg kínos, mert akármennyit datálnak későbbi időre a korábbról való emlékek közül, és akármennyit csúsztatnak vissza az időben, a közepe mindig üres marad. Márpedig ez egy nagyon jól adatolt birodalom. Mit találtak ki? Nem fogják kitalálni. Egyszerűen zseniális! A képrombolást. Van egy olyan irányzat a bizánci birodalom történetében, amikor a csúnya bizánci császárok betiltják a képeket, ezt nevezzük képrombolásnak, s ezzel ők nyertek egy másfél évszázadot gyakorlatilag. Már csak a peremeket kell kitölteni, ugyanis ez pontosan a kellős közepe ennek a 300 évnek, és itt nem kell keresnünk műveket. Miért? Mert a csúnya császárok betiltották. Teljesen érthető, hogy nem készültek. Ez zseniális, s mi ezt bevesszük. Bevesszük, megtanuljuk jól a dátumokat is, megtanuljuk és komolyan is vesszük.

Spanyolország következik és már most itt egy kicsit kezdhetünk gyanítani megint dolgokat, ugyanis a nyugati gótok maradnak ki. Már érezhetjük, hogy itt nagyon nagy baj van, mert eddig az iszlámból maradt ki a legdicsőségesebb korszak, most pedig itt a germán hősi ősi múlt kezd nagyon komoly veszélybe kerülni. Ha nincs nyugati gót, akkor majd ki fogja megverni Atillát, illetve hol van azoknak a hős nyugati gótoknak az utódja – mert ez már később van mint Atilla – akik olyan dicsőségesen elpáholták? Kimarad 300 év nyugati gót, vagyis vízi gót. Akkor most mire fogja építeni a germán a maga nagymellényét, ami van neki, ez nem múlt idő, van. Van a két világháború után is, sőt nőtt még egy kicsit. Mire fogja építeni? Nincs ezek szerint sem nyugati gót – vízi gót –, sem asztúriai nagy birodalom, ami aztán majd segít kiszorítani a csúnya iszlámot a Spanyol-félszigetről.

Itália. Megint baj van, mert a longobárdok nincsenek. Márpedig ezek is germánok. Csináljuk, csináljuk az „ősöket”, remélem ebből már kiderült. Nagyszerű, ez a 300 év eddig még csupa olyan „őssel” telt meg, ami nélkül nagyon nehéz lenne ezt a „nagymellényt” viselni. Kimaradnak a longobárdok és a karolingok. Nincs Karoling korszak Itáliában – rettenetesen kínos, igaz hogy emléke se volt de írások azért imitt-amott beszéltek róla.

Németország. Kimaradnak a merovingok és teljesen kimaradnak a karolingok úgy ahogy vannak.

Végül Franciaország, s mondanom sem kell ugyanez a kettős, a merovingok és a karolingok és egy egész pici kis jelentéktelen Karoling-dinasztia töredék él a 900-as években ismét. Ennyi maradt a nagy Karoling korszakból, ez is csak Franciaországban. Erre a nagy semmire építik a mai Európa Házat. A továbbiakban a lombardok pedig egy egészen kicsi részben tényleg megmaradnak – a longobárdok – a Lombard Királyságban, de az is már a 900-as évek.

Ha ezt egy történész végignézi, az vagy kétségbeesik vagy úgy viselkedik mint egy sarokba szorított vadállat. Kitámad, fröcsköl és semmiféle érvet nem hoz föl, viszont szabályosan a torkomnak ugrik. Előre figyelmeztetem, hogy az Illignek a torka egy kicsit távolabb van innen, én most itt bemutatok egy elméletet. Mert még nagyon távol állok attól, hogy minden részletét alaposan ellenőrizni tudtam volna, de eddig még Illig urat nem tudtam rajtafogni hamisításon, pontosabban hamisítást föl sem tételezek róla, de tévedésen, csúsztatáson egész egyszerűen nem tudtam rajtafogni, pedig a példáinak a nagy része olyan, amit én is ismerek. Egyebet, mint szégyenkezést nem éreztem, mert erre nekem is rá kellett volna jönnöm.

 

A miniatúrán 'Nagy Károly koronázása' látható (??)

"Nagy Károly koronázása" -Vita Caroli ( Bibliothéque nationale de France )

A továbbiakban azt fogjuk vizsgálni, hogy milyen allergikus pontok vannak ebben az új történet képben, és miket kell korrigálnunk.

 

Az előbb láttuk, mint egy térképre vetítve – virtuálisan ugyan dehát mégiscsak térképre vetítettük magunknak –, hogy milyen államok illetve milyen földrajzi egységek maradnak ki ilyen módon a történelemből – gondoljunk a longobárdokra –, most pedig olyan alapon osztályozom, ami bennünket közelebbről érdekelhet. Az első az, hogy a Karoling-kor mint olyan gyakorlatilag megszűnik. Miért nagyon fontos ez? Azért mert a történelmünkben elég sok fontos tétel éppen a „Nagy Károlyi rabláshoz” kapcsolódik, amit olyan nagyon sokáig magam is komolyan vettem, lévén hogy nem volt más adatom rá.

Hogyha egyszer nem volt „Nagy Károly” akkor ki rabolta el az avar kincseket? Ezzel a kérdéssel történetesen Illig maga is foglalkozik, és mint minden ilyen esetben megnézi a forrásokat. Egyáltalán honnan tudjuk mi, hogy „Nagy Károlynak” voltak rablásai? És akkor kiderül, hogy tulajdonképpen két alapmű van, amit soha senki eddig nem kérdőjelezett meg. Az egyik ez a Vita Caroli, az Eginhardnak az udvari történetírónak – most már ilyenkor én nagyon nehezen tudom visszafojtani a nevetést, mert ezek mind, tulajdonképpen mind fiktív alakok. De hát így kerültek be a történelembe, így említem őket – Eginhard. Mindenki Eginhardra hivatkozik, ha a Karoling-korról van szó, mintha ő tényleg létezett volna.

Annyira hozzászokunk ahhoz, amit sokszor mondunk az úgy igaz, hogy föl sem merül bennünk, hogy talán esetleg azt is kellene bizonyítani, hogy Eginhard egyáltalán létezett. S tényleg föl sem merül, bennem sem merült föl – jaa a Vita Caroli, persze a Vita Caroli, Károly élete… Ja hát akkor az ha benne van az tévedhetetlen, az kortárs volt, kiváló műveltségű volt, azt már csak tudta. A másik pedig az annalesek, a birodalmi annalesek. Illig mind a kettőről nagyon kurtán-furcsán de nem úgy, hogy kevés adat alapján, hanem nem sokat „lelkizve” a dolgon egész egyszerűen kimutatja, hogy hamisítvány.

Ez akkora érvágás a nyugat európai öntudaton, hogy ezt tényleg nem lehet kiheverni. Itt egyet lehet csinálni valóban úgy tenni, minthogyha nem történt volna semmi, addig ameddig tudnak. Végül is nagyon hosszú ideig ez nem fog menni, de gondolom ismerős ez a képlet, amikor még egy kicsit tudunk még hazudni, azalatt összelopkodunk még ezt-azt amazt, utána úgyis odébb állunk valahová, ha még egyáltalán maradt hely a Földön ahol hisznek nekünk és akkor majd ott hazudunk az annak megfelelő módon.

 

A Karoling kor ilyen apróságokat – mint mondjuk a két szóbahozott mű – tartalmaz, és ezeket idézi egyenesben Illig, hogy „Nagy Károly” ezen és ezen télen kétszer egymás után hadserege élén átkelt az Alpokon és itt megyünk szépen, olvasunk tovább s föl se tűnik, álljunk meg egy pillanatra! Egy macska se tud átmenni télen az Alpokon, nemhogy hadsereg! Hogy képzeli ezt? – kétszer egymás után? Esetleg a Szent Gotthard alagúton. Ez nem átjáróház, télen nem lehet átmenni az Alpokon, kész le van zárva. Hadsereggel semmi módon. De, hogy nehogy el kezdjünk gondolkodni kétszer megy át. [nevetés a nézőtéren] Ha leírná, hogy egyszer megy át – ahh hát ez képtelenség! De kétszer átment... Az elsőnél még hitetlenkedünk, de hát, ha kétszer átment… – most ezt így kell csinálni! Ha nekünk itt bizonyos kérdésekben az a benyomásunk, hogy profin hazudnak, ezek gyenge kis amatőrök, „kispályások”…– így kell hazudni.

Ezt úgy veszi be jelenleg a világ, hogy föl sem merül a kétségnek árnyéka se. Utána Illig nagyon „kegyetlen”, én ahhoz képest borzasztó szelíd vagyok – egyáltalán, nem is említhetem magam egy lapon egyébként se Illiggel –, a lényeg az hogy Ő egyszerűen azt mondja, különben meg ha már itt tartunk nézzük meg hogy voltak-e egyáltalán utak akkor. Egy hadseregnek valahol föl kell vonulnia. Kiderül, hogy nincsenek utak, illetve semmi nyoma nincs. A 900-as években kezdenek először utak épülni Nyugat-Európában, amin egyáltalán hadseregek vonulni tudnak. Akkor hol vonultak? Hol csinálták a fegyvereiket? Van egyáltalán város Nyugat-Európában ekkor? Kiderül, hogy nincsen. De hát akkor Aachen? Aachen nincsen, bármilyen furcsa, pici „vakondtúrás” vagy még annyi se. Nade hát akkor ott van mégis ez a palotakápolna. Tényleg?

Nahát, Illig mondom „kegyetlen”. Ő azt hiszem pontosan 24 szempontot sorol föl,– most ennek nem nézek utána, úgy emlékszem hogy pont 24-et, tehát húszon fölül –, mindegyikből megnézi hogy egyáltalán ez a kápolna épülhetett-e a feltételezett időben. Kiderül, hogy szóba se jöhet. Egészen egyszerűen nem lehetett volna olyan építészt találni, amelyik 200 év szünet után és újabb legalább másfél évszázad előtt egyszerre így szépen „fölspriccel” a föld alól. Megcsinálja ezt a tényleg világraszóló épületet, amiben olyan építészeti bravúrok vannak, amit körülbelül másfél-két évszázad múlva ér utol az európai építészet. De ennek semmi előzménye nincs. Ha ezek az építőmesterek nem az űrből jöttek, akkor nem tudtak honnan jönni, sehol máshonnan. Ez mindegyik nagyon komoly szempont, itt nem arról van szó, hogy az amatőr odamegy, azt mondja hogy hát ezt a színt így nem is csinálhatták, nem erről van szó. Mert a palotakápolnának rendkívül bonyolult a térlefedő rendszere. Ezt mi annak idején tanultuk és tényleg az ember úgy eltűnődött, hogy honnan a bánatból szedték ezeket a megoldásokat. Sehol előzménye ennek nincsen!

 

Kimutatja pontosan, hogy mikor jelenik meg az egyik térlefedő elem, mikor jelenik a másik – ezek megoldások, nem fölhasznált anyagféleségeket jelentenek – és kiderül hogy legkorábban a XI. században. Még nem így az összes, mint ami a palotakápolnán együtt van, hanem egyáltalán a fontosabb térlefedési megoldások. Semmi szín alatt nem készülhetett előbb a XI. század közepénél, második felénél.

Nagyon keményen hozza a példákat. Itt az a szerencsém nekem, hogy azért mégiscsak művészettörténész volnék, így a példákat azonnal ellenőrizni tudom, s kiderül, hogy amikor mi tanultuk ezt a palotakápolnát az nem igaz, hogy ezek bennünk nem merültek föl –, fölmerültek. Csak jól voltunk idomítva. Aki fölteszi a kérdést az utána „kimegy” s utána nem jön vissza, aki bent akar maradni az nem tesz föl kérdést. Ez az igazi művészet a művészet-történetírásban, megsejteni idejében, hogy melyik az a kérdés, amit nem ildomos föltenni.

Mert ez dönti el végül is, hogy benne maradok-e egy csapatban vagy nem maradok benne, – ez az egyetlen kritérium. Nem igaz, hogy nekünk ezek nem tűntek föl, mindegyik föltűnt kivétel nélkül mindegyik. S valami ösztönös parancs, hogy ha én azt akarom, hogy majd egyszer 2001 december 5.-én én három órát „untathassam” a közönséget, nekem akkor nem szabad megszólalnom.

A legtöbben pontosan ezért utálnak, mert nem lehet azt mondani rám, hogy dilettáns. Kellemetlen. De se nyelvészeti vonatkozásban, se művészettörténeti vonatkozásban. Illigre rá lehet mondani, mondják is. De tényekre nem lehet mondani. Ezért Illig mindig tényekkel kezdi, és tényekkel folytatja és tényekkel végzi. Erre nem lehet azt mondani, hogy dilettáns, tessék utánanézni.

 

Bradák Károly: Fehérvár - fehér folt

Bradák Károly: Fehérvár - fehér folt. Hol volt, hol nem volt királyaink koronázó és temetkező városa?, Püski kiadó, Bp. 1999. Függelék: 1.) Pap Gábor: Fehérvár - ezüstvár? - Egy elképzelés színe és visszája. 2.) Bradák Károly: Megjegyzések Szörényi Levente Az eltűnt Ősbuda c. tanúlmányához

Ez az avar kor, ez tényleg allergikus pont. A legújabb számában ennek a Zeitensprünge-nek – ezt nemrégen kaptam meg, s tulajdonképpen ma olvastam el az egyik tanulmányt a másikat még csak átfutni tudtam, nagy részletességgel nem – de ez a másik most ami miatt kézbe veszem ez az egyetlen olyan Karoling uralkodói székhely amit megpróbáltak módszeres ásatásokkal föltárni. A dolog egészen karikatúraszerű. Hozzá kell tennem, hogy maga Illig egy szerzőtársával ír róla – lllig nagyon jól ír, nemcsak egyszerűen, hanem egészen jól azon a német nyelven, amit tényleg a mosónő is megért, mert ez is a célja. Semmi nagyképűsködés, ugyanakkor szellemes, de végtelenül szellemes, úgy tud „hazavágni” hogy én oldalakon keresztül a hasamat fogtam. Ezt is jó lenne Tőle megtanulni. Néha mi olyan nagyon durván támadunk, teljesen fölösleges.

 

[1.] Felolvasok egy rövid fölsorolást, a következővel él, azt mondja, nézzük, hogy amikor nagy kiállítást csinálnak ebből a bizonyos Pfalz-ásatásból – ez Ingelheimben van. Ingelheim az a Rajna partján van, nagyon közel a Rajnához és a Karoling-kor egy reprezentatív emlékének tanítják. Miért? Mert benne van a Vita Caroli-ban és természetesen az annalesekben is. Azt mondja, hogy a cím már gyönyörű: Ingelheim - karolingisch oder römisch? „Karoling vagy római” és ezen az ember úgy el kezd töprengeni. [Zeitensprünge 2001/3, 467-492.] A régészet ennyit nem tud megállapítani? Hogy valami 800 körüli-e, vagy 300–400 évvel született Krisztus után? 400 éves távlatokban nem tud dönteni? S akkor jön a következő: akkor mit ér ez a régészet? S akkor itt messziről földereng, hogy de hiszen ez nekünk ismerős. Honnan ismerős? Fehérvár - fehér folt.

 

Ugyanez a kérdés csak itt még gyönyörűbb. Következő, idézi ugyanúgy, mint hogyha Bradák Károlyt olvasnám, pontosan ugyanaz a módszer, ugyanaz az elegancia, ugyanaz a tömörség, semmi mellébeszélés, de idézi a katalógusból, azt mondja: „monolitikus oszlop – első tétel – római (II. évszázad)”, még csak nem is a vége római uralomnak. A következő: „oszloplábazat - római vagy VIII. század.” Ezt mi most el kell fogadjuk, hogy ez „szakvélemény”? Érthető? Ez körülbelül ilyen, mint: „csizmadia vagy kéjgáz”. [nevetés a nézőtéren] Együvé került, valami módon összejött. No, azt mondja: „kompozit fejezet (oszlopfejezet) - római (II.– III. század) vagy VIII. század vége.” Most, ha ennyire pontosan tudja, hogy II. – III. század a római koron belül, akkor hogy lehet ilyen, hogy vagy a VIII. század vége. No most nem én mondom, még Illig se mondja ki, ez önmagáért beszél. Aztán még nem állunk le.

 

„Korinthusi oszlopfejezet - római (II. század) vagy VIII. század vége.” Ezek a hat évszázadok csúszkálnak ide-oda, hát Istenem! Ennyit szabad tévedni. „Gerendázat – római vagy VIII. század vége.” Itt legalább nem osztályozza a rómain belül, hogy II. század. „Fal és padlólapok – na most hogy nem lehet megállapítani, hogy fal vagy padlólapok azt nem tudom - római vagy VIII. század vége.”

Nem untatom ezzel tovább a tisztelt jelenlévőket, ez tipikus esete annak, ami nálunk Fehérváron előfordul. „Szent István bazilikája” miközben egyfolytában római emlékanyag jön elő, ahogy ezt itt annak idején megbeszéltük. [Fehérvár – fehér folt: A székesfehérvári „Szent István kori bazilika" és a „királysírok" botránykrónikája. 2001 május 16., Magyarok Háza] Megint azt kell mondanom, hogy azért ők a profik. Szóval, az hogy föl se merüljön… – nálunk legalább fölmerült, és azért Bradák nem most kezdte ezeket, előttük járunk legalább egy fél évtizeddel, náluk pedig ezek egészen friss dolgok. Ez a legutolsó Zeitensprünge, ez akkor még nem volt meg, amikor Miskolcon én megtartottam az előadást a nyár végén. A legfrissebb adatokból és a Karoling-korból legyen elég most ennyi.

 

A 2. számú allergikus pont az avar kérdés. Ez az előbb már fölmerült egy pillanatra, tudniillik az avar kérdés azért rendkívül lényeges itt, mert tulajdonképpen az egész avar birodalomi kor kimarad. Erre szoktuk mondani, ezért ez túl nagy ár, akkor inkább nem egyezünk bele Illignek az elméletébe. Most ez nem beleegyezés kérdése és nem annak a kérdése, hogy nekem tetszik-e vagy nem tetszik. Majd mondok én a 9. pontban olyat, hogy feláll a szőr a hátunkon. Ennek vannak olyan következményei is, amit biztosan nem lehet elfogadni, de első látszatra bizony következik ebből az időkimaradásból és ezeket mind komolyan kell venni.

A 3. és legfontosabb – mert az avar kérdést majd a továbbiakban a Honfoglalással kapcsolatban tárgyalom – arra figyelmeztet Illig is, de leginkább a Zeitensprünge-nek az egymást követő cikkei, hogy az avarokat bármennyire is úgy tanítjuk ma, hogy önálló birodalom volt, mindig vagy kifejezéssel kapcsolják össze az eredeti hiteles források és ott vagy a hunokhoz kapcsolják, hogy hunok vagy avarok, vagy a magyarokhoz. [Volker Friedrich: Nibelungen und Phantomzeit im Donauraum. Fiktives Awarenreich zwischen Hunnen- und Ungarnsturm, 2001/1, 50-72.] Avari sive – ha latinul fogalmaznék – hungari. Nem önálló népként, hanem mindig minthogyha egy másik elnevezése lenne a hunnak vagy a magyarnak. A Krónikáink például egyáltalán nem ismerik ezt a szót, hogy avar. Egyáltalán nem szerepel. A magyar krónikás hagyomány nem ismeri – no most ez feltűnő hiány. Ez azt jelenti, hogy nem lehet 300 évig, ha létezik egy Avar Birodalom, hogy annak valami nyoma ne maradjon egy olyan krónikás hagyományban, ami az előttük lévő Atillát részletesen tárgyalja. Ezekre már rég föl kellett volna figyelni és majd a végén hivatkozom egy olyan tanulmányra, amelyik bizony egy kicsit föladja a leckét nekünk.

A 3. tétel az allergikus pontok között a szláv kérdés. Ezzel a rangjának megfelelően elég sokan foglalkoznak. Talán a legélesebben ez a Heinsohn–Sidorczak kettős [Joanna Sidorczak: Gibt es Slawen betreffend Schriftquellen aus dem frühen Mittelalter? (mit Gunnar Heinsohn) Zeitensprünge 2001/2, 200-212], de mások is írnak róla, Zeller, Topper. Ez a következő miatt érdekes: nekünk a jelenlegi történettudomány a következő módon adja elő a történteket. Ő leírja, hogy hol jelenik meg pontosan először a szláv kifejezés, és itt már lehet látni, hogy azért a németektől nagyon sokat ne várjunk. Ne várjunk, egyrészt nem mindenki grállovag mint Illig, aki hajlandó a saját rovására is vagy a saját múltjának a rovására is az igazságot kimondani. Másrészt pedig, mert mondjuk nem annyira talán mint az orosz, aki tényleg nem tudja hogy mikor hazudik, mert rutinból hazudik, nem úgy hogy mindig elhatározza, hogy most ő hazudni fog, hanem mert egyszerűen benne van ebben, megy neki. De azért a német is hajlik rá, és mindig ott van az a kicsi ördög a háttérben, hogy azért ha egy mód van rá, akkor megszerezzük ezt a Kárpát-medencét. Addig-addig hallgatunk el tényeket, addig-addig nagyítunk föl kicsi dolgokat, addig-addig csúsztatunk át, na nem sokat, amíg egyszer csak kiderül mégiscsak germán volt először a Kárpát-medencében. Majd látni fogjuk, hogy hát persze! – erre kellett az a 300 év. Mert nem voltak itt, most mit csináljunk? Mi aztán nagyon gyűjtjük be őket ide több egymást követő korszakban, de hát már olyan korra vonatkozóan én nem tudom behívni a németet, amely kor nem is létezett. Pedig aztán itt most nagyon megy a német behozatal.

A szlávban az a „kellemetlen”, hogy pontosan arra a korra esik a „nagy szláv birodalom” amely kor nem létezett. Akkor itt szépen írja, de ez nagyon kedvesen és nyílván a Sidorczak az szláv eredetű; a névből következtetve valószínűleg lengyel volt eredetileg, a források is, amiket használ elsősorban lengyelek és a lényege a következő. Itt döbben rá az ember, hogy tulajdonképpen mit tanítanak ma nekünk. Mert nekünk azért nem ennyire sűrítetten tanítják a hazugságot, mert akkor mi magunk is rájönnénk. Hanem úgy, hogy itt egy kicsit hazudok, ott egy kicsit, itt egy kicsit tolok rajta, itt egy kicsit húzok belőle, és így tovább, és így tovább, egyszer csak kialakul egy kép, hogy körülbelül a VI. századtól, – mert attól kezdődik először ugye. Fölmerül a sclavus mint olyan, onnantól kezdve egészen a IX. század vége X. század eleje (tehát 900-as évek eleje) létezik – és most tessék megfogódzkodni, mert ezt tanítják – egy hatalmas szláv birodalom Európában. A Balti-tengertől az Adriai-tengerig és Kelet felé egészen a Fekete-tenger partjáig. Ez így van a tankönyvekben. Csak egyszerre ekkorát nem hazudnak. Mert akkor azért az ember mégiscsak fölhördülne: Valami kis bizonyítékot nem kellene mégis mellé tenni? Mert jól hangzik, kétségtelen, de valami kis picike bizonyíték nem kéne?!

Összeadnak ilyen kis említéseket, de egyvalamiről megfeledkeznek és sajnos Illig is hajlamos már megfeledkezni. Ha én azt olvasom hogy sclavus, az egyáltalán nem biztos hogy az népre vonatkozik. A sclavusnak ugyanis jelentése van. Azt jelenti, hogy szolga. Ha egyszer leírják, hogy az avaroknak csak kb. 1/5-e volt avar, a többi a kb. 50%-uk sclavus volt, eszébe nem jut, mert ez egy ilyen társadalom volt. Aminek kb. a fele az a sclavusokból volt vagyis a szolgákból. Akkor név szerint már csak olyat említenek népisége tekintetében, akinek egyáltalán volt népisége. Nem tudom érthető-e? Miközben mi egyfolytában ilyeneket olvasunk: „a szláv törzsek”, hát könyörgöm a szláv ott kezdődik, ahol törzsi hovatartozás megszűnik. Ilyen nincs hogy „szláv törzs”!

Ez körülbelül olyan, mint az a vaskarika, ami tetszik tudni bükkfából készült. Ilyen nincsen! A sclavus az azt jelenti, hogy elvesztette a törzsi hovatartozását. Nem tud betagozódni törzsbe, mert szolgai szerepre kényszerült. Ezért nem tud a nyelve sem szervesen működni, mert a valóságnak mindig csak egy bizonyos részletével találkozik. Az egészre vonatkozóan szókincse sincs. Nemhogy a belső összefüggései meglennének a nyelvének. Tehát el lehet szlávosodni. Na de ez hogy létezik egy birodalom az Északi-tengertől az Adriai-tengerig és innen Kelet felé a Fekete-tengerig, ez, ahogyan Illig és csoportja teljesen logikusan felteszi a kérdést. Akár komolyan veszem azt, hogy ezek törzsek, hogy ezeknek van nemzeti hovatartozásuk, akár nem valami régészeti hagyaték kéne, hogy maradjon utánuk. És kiderül, hogy nincs. De nem úgy nincs, mint ahogy mondjuk előre-hátra datálva csak kitölthető ez az időszak, hanem egyáltalán nincs.

Ha egyszer majd megnézzük ezeket a szláv kiadványokat, amikben aztán már tényleg minden szláv. Ott sincs. Egész egyszerűen nem maradt semmi, pedig aztán ők ásnak. Az biztos. Azt is lehet tudni, hogy lesz például mondjuk egy szlovák „múlt”. Ezt nagyon pontosan lehet tudni, a közelmúltban, ami népművészet és egy kicsit több benne mondjuk a kék, mint ahogyan általában, az onnantól kezdve „szlovák népművészet”. Ezek még a két világháború között úgy voltak közzétéve, hogy: „népművészet Szlovákiában.” Már régen nem, már "szlovák népművészet". Aztán, népművészet Romániában. Nem, már „román népművészet”, – és azt az oldalát fényképezik, ahol nincs felirat, mert a felirat sajnos magyar. Ez a közelmúltra vonatkozó.

Ami a múlt csinálásnak a régebbi korokra vonatkozó része, ezt hirtelen ki akartam mondani a nevét, egy nagyon kiváló történészünk gyűjtötte föl, majd eszembe fog jutni a neve. Tudniillik, hogy egyszerre avar emlékeket először, az első publikációk általában magyar szerzőktől származnak, mert Magyarország területén, a történelmi Magyarország területén kerültek elő. Nos, utána jött a két világháború közt, megkockáztatták hogy „avar–szláv”. Jól értesült tudományos körök nem szisszentek föl, tehát lehet továbbmenni. Úgy ahogy annak idején a demarkációs vonalat meghúzták nekik Trianon előtt, eszükbe nem volt megtartani, jöttek tovább. Azt mondták, kipróbáljuk mit szól hozzá az Antant, nem szólt semmit.

 

Ugyanez a módszer azt mondja, hogy próbáljuk ki. Azt fogjuk írni, hogy szláv. Mit szólnak hozzá? Egy hang sincs. Miért szóljanak? Nekik nem fáj. Ma már ilyen módon, Bécsben láttunk egy nagy kiállítást annak idején, pontosabban nem is Bécsben volt, hanem közelebb a határhoz egy régi kis kastélyban és avarokról, hunokról – elsősorban avarokról volt – és csak nézek: „karantán művészet”, a legtisztább későavar művészet, csodálatosan szép dolgok, fényképeztem is. És már karantán. A karantán az tudvalevően szláv, – miért?, mert a jegyzeten már „karantán-szláv”. Ez a karantán később Karinthia lett. Választhattok. Nem kell a szláv majd lesz pre-osztrák meg Karinthia…és akkor jön a csiki-csuki játék. Nem tetszik a szláv? Majd kaptok osztrákot. Nem tetszik az osztrák? Majd kaptok szlávot. Valami elképesztő, hogy mit megengednek maguknak. A szláv azért nagyon fontos kérdés, mert akárhol túrunk bele a történelembe mindenütt ebbe a kérdésbe botlunk.

A szláv kérdés kulcskérdés. Ha a nyelvtörténetet tárgyaltuk – emlékezünk még rá –, ceterum censeo az egész szláv jövevényszó kérdést alapjaitól újra kell tárgyalni. Ezek a tanulmányok egyértelműen kimutatják, semmi nyoma nincs olyan szláv műveltségnek Európában, amelytől mi bármilyen kultúrszót át tudtunk volna venni. Ha nem volt elég érthető elismétlem: Nyoma sincs olyan szláv műveltségnek Európában, amitől mi akár egyetlen egy műveltségi szót kölcsönözni is tudtunk volna. Magyarul, itt a hazugságnak egy olyan hallatlan dömpingjével állunk szemben, ami bennünket sújt elsősorban, de azért most már a németek is érzik magukon.

Mert egyszerűen nem lehet tovább hurcolni. Na most, ha még vissza tudunk rá emlékezni Grover S. Krantz-nak a művét én itt elég részletesen ismertettem az első vagy második alkalommal. ["Az Szkítiából kijöttekről" A szkíta-hun-avar-magyar etnokulturális folytonosság és paródiái, a Nagy-Morávia, a dáko-román és az illír-szláv elmélet. 2001 február 14., Magyarok Háza – a szerk.] Ha az ő gondolatmenetét – ez egy amerikai kutató volt és ő vezette le, hogy csak innen a Kárpát-medencéből terjedhetett szét, az amit mi ma „finnugornak” nevezünk és nem pedig Keletről jött ide –, biztos emlékszünk rá mert ez egy elég nevezetes és elég hosszan ismertetett tézissor volt. Ha még emlékszünk rá ott is meg kellett jegyeznem, Krantz-nál is egyetlen allergikus pont volt. Az a szláv. A szlávval nem tudott mit csinálni. Persze, mert nála még bent volt ez a 300 év. Még komolyan kellett venni a szlávot valamilyen módon. Nem tudta sehogy sem adatokhoz kötni, ott volt kerékkötőként, állandóan nyikorgott–csikorgott a kerék, de ezentúl hogy észrevette, hogy itt gond van nem tudott mást mondani.

 

A 4. az Bizánc, a képrombolás – erről már ejtettünk szót. Bizánccal nagyon komoly gondok vannak. Ez azt jelenti, hogy a bizánci uralkodólista ugyanis megvan. Pontosan tudjuk lexikonban utána lehet nézni mikor ki uralkodott és ettől ők kitöltötték ezt az időt. Itt egyenesbe kell föltenni a kérdést: Hazudnak? Tényleg hazudnak? Igen, hazudnak. Ezek csinált nevek, és ahogy eddig ezt csak a pápákról tudtuk, azt gondolom tudjuk, hogy a pápaság korai története az elejétől a végéig fiktív adatokkal dolgozik. Ezt egyháztörténetben lehet olvasni, nem olyan nagyon titkolt dolog. Na de ha én elkezdek fiktív adatokkal feltölteni időszakokat én akkor akármennyit hozzáadhatok, hozzáadhatok még 300 évet mert fiktív adatokkal azt is fel tudom tölteni. S ha eleve kijelentem, hogy ezt nem is kell komolyan venni, akkor annyit nem veszek komolyan amennyit mondanak. Ha azt mondják, hogy 800 évet ne vegyünk komolyan, akkor 800 évet nem fogok komolyan venni.

 

5. Az az arab villámháborúk kora. Itt egy nagyon jó tanulmány van az egyik Zeitensprünge-ben amely bizony kimutatja – erre utaltam az előbb – tudják az iszlám történetírók, tudják és mégsem teszik. Mást írnak, mint amiről tudják, hogy igaz.

 

A 6. kérdés, a kazár kérdés. Na most a kazár kérdés náluk a Honfoglalás ügyében elég jelentős. Azt hogy mi egyáltalán Kazáriát, – hogy mondjam – egy bizonyos vallásalakulat kapcsán szoktuk tárgyalni, amit ők fölvettek, meg holmi ilyen levelekre hivatkozunk, amelyet ebben a bizonyos korban írt egy spanyolországi zsidó sorstársainak Kazáriába, ha volt egyáltalán akkor Kazária és ha volt az a kedves zsidó testvérünk ugye? Mert ha nem volt, akkor az egész összeomlott. S nagyon úgy néz ki, hogy nem volt. Megint egy levél. Ezeket bizony szép lassan megint az alapoktól kell újra tárgyalni. Kazária ugyanis nagyon úgy néz ki, abban a formában, ahogy leírják, az tényleg nem létezett. Nem véletlenül nincs lelet. Megint nincs lelet. Feltűnően kevés a lelete. Feltűnően.

 

7. Következő a pápai állam kialakulása. Ezt hosszan részletezi Illig, tényleg nagyon szórakoztató olvasmány. A pápaságot háromszor alapították meg, de a második esetben nem tudtak arról, hogy az első már megtörtént és a harmadik esetben nem tudták, hogy az első és a második már megtörtént. Ezek nagyon kellemetlen dolgok, különösen, ha az ember adatok birtokában értékeli a dolgokat. Az első ajándékozás az úgynevezett Konstantin-i. Erről elég korán kimutatták, hogy ez hamisítvány. A reprezentatív kimutatott hamisítványok közé tartozik. A második az a Pippin-i adomány. Ő adta azt a területet, amelyen ma a Pápai Állam illetve amelyen a valamikori Pápai Állam volt, nem a mai. Ennek a Pippin-nek egyetlen nagyon komoly gondja van, az hogy nem létezett. Pontosan abba az időszakba esik, amikor „teremnek” ezek a figurák és valószínű éppen azért teremnek, hogy ajándékozhassanak –, és most megint rádöbbenhettünk az egyik indítóokra. Ne felejtsük el a ki kérdésre az egyik az II. Szilveszter, a pápa volt. A harmadik pedig bizony maga Károly és ez a Pippin ez nem a fia „Nagy Károlynak”, hanem az apja Károlynak – Pippinből több is volt. Ez azt jelenti, hogy háromszor adományozták azt az egyet, ami, ezek után meg lehet kérdezni, egyáltalán adományozta ezt valaki? Attól hogy számontartják, hogy adományozta az egyáltalán nem is biztos, hogy meg is történt.

 

A 8. tétel az a vikingkérdés. Megint nagyon szellemesen tárgyalja Illig. A vikingekről majdnem ugyanazt tudjuk, mint az arabokról. S már ha a kettőt párhuzamosan olvassuk, már biztos hogy vakarjuk a fejünket. Az hogy ezek egyebet nem csinálnak, mint pusztítanak, felgyújtanak, lerombolnak, legyilkolnak, és az ember eltűnődik, már egy század eltelt, nem unják még? Nem. Megint elindulnak, megint feldúlnak, megint fölégetnek és így tovább. A II. világháború után a szőnyegbombázások és egyéb ilyen „kellemes” dolgok után – nem vikingek, amerikaik csinálták meg angolok –, elég tág tere nyílt a feltárásoknak. Nálunk is, tudjuk a Budai várban akkor kezdődtek el a komolyabb ásatások. A lényeg az, hogy elindultak ilyen nagy városföltárások. Például Köln. Na most felkészül ugye a régész. Miből készül föl? Vita Caroli természetesen, meg az annales és akkor hallja, hogy Köln-nél ekkor és ekkor – természetesen ebben az időszakba esik az egész „vikingdúlás” és „fosztogatás” –, a vikingek már megint megjelentek Köln-nél és fölégették, és porig égették, és nem tudom én hány hulla és egyebek. Na most keressünk legalább egy elszenesedett kis fogpiszkálót. Nem többet. Egy kis ekkora fogpiszkálót. Nincs. Nincs, nyoma sincs semmiféle földúlásnak. Akkor keressük a másik városnál Paderborn-nál és a harmadiknál, amiket emlegetnek. Mindegyiknél megtörtént, nyoma sincs! Nyoma sincs viking pusztításnak. Ettől még a viking pusztítások ezekben a ripsz-ropsz rajzfilmekben elkezdődnek és onnantól kezdve kiverhetetlenek az ifjúság fejéből. Mire való a viking? Hogy dúljon és pusztítson. Egyszerűen nincs, olyan nyilvánvaló esetek, ahol részletesen leírják a pusztulás mértékét semmi nyoma nincs semmiféle pusztításnak. Ha egy várost fölégetnek annak elég nyilvánvaló nyomai maradnak. Aztán akárhogy planíroznak utána és építenek rá egy újabb várost, ott marad a nyoma. Átégett rétegek… Nyoma sincs. A viking pusztítás, a vikingekkel mikor egyáltalán találkozunk akkor éppen 911-ben, ennek alapján javasolta Illig a 911-es évet, ahol újrakezdődik a történelem. Egy viking vezér – mondja hogy ki egy Rollo nevezetű úr – kap egy birtokot, és mit csinálnak a vikingek? 1. Nem hajóznak. 2. Nem pusztítanak. 3. Akkor mit csinálnak? Földet művelnek! Ott a nyoma és ennek tényleg megvan a nyoma. Megint pontosan ugyanaz a hazugságáradat, nem tudom hogy emlékeztet-e ez bennünket valamire. Kik azok, akik szintén „beszáguldozzák” Európát, mindenütt csak „rabolnak”, „fölgyújtanak” és így tovább? Ezek mi vagyunk! Ugyanannyi alappal. A vikingkérdés nagyon érdekes kérdés, mert itt aztán a kizáró okok csőstől jönnek. Megemlítve a várost, föltárás megtörtént, nincs nyoma. Megint ugyanez, megint ugyanez.

 

9. Végül van egy utolsó, amit már ma írtam be miután itt egy tanulmányt végigolvastam. Most tessék fogódzkodni: ez a dáko-román kérdés. Most ez az a pillanat, ahol az ember kicsit bekeményít, és azt mondja, hogy ha nagyon sokat ülünk az ülepünkön és várjuk ölbetett kézzel, hogy majd a németek ki fogják szedni a gesztenyét a tűzből akkor úgy járunk, mint ahogy jártunk máris. Annak a tanulmánynak, amire most hivatkozom a címe – egyébként Weissgerbernek hívják egy ilyen egyszerű szép „magyaros” neve van – az hogy: „A magyar fantomkorhoz”. [Klaus Weissgerber: Zur magyarischen Phantomzeit. Die Ungarische Bilderchronik. Zeitensprünge 2001/3, 410-439. A fordítás megtalálható a: www.kitalaltkozepkor.hu/weissgerber_akitalaltmagyarkozepkor.html címen ] Már a magyar fantomkort tárgyalják, és bármilyen furcsán hangzik ez a tanulmány így kezdődik: „Das Karpatenbecken...” Eddig ilyet le nem írt német szerző! „A Kárpát-medence”. Ez az első szava. Ez azt jelenti, hogy valami megváltozott a világban. Ugyanis eddig mindig körülírták – azt hogy magyar jó azt persze nem ejti ki, vagy ha nagyon muszáj akkor előtte utána szájat öblít, de azt hogy a Kárpát-medence egyáltalán létezik ez egy németnél, ez az önmegtagadásnak a csúcsa. Ráadásul olyat leír – most tényleg érdemes fogódzkodni – hogy az egész Illig elméletnek a kulcsa az a Magyar Krónikás hagyomány. Itt lehet vizsgáztatni – ez mit jelent? Ő egyetlen emlékünket vizsgál, a Képes Krónikát. Itt megint el kell mondanom, amit már Miskolcon elmondtam, hogy azért ez szégyenletes ám, hogy rólunk még a legértelmesebbje is mennyire alig tud valamit, és ami ennél még felháborítóbb, semmiféle szégyenérzet nem mutatkozik.

A Képes Krónika első lapja (Országos Széchenyi Könyvtár)

Tárgyalja a Magyar Krónikákat és a bevezetőben elmondja, hogy egyetlen egyet ismer, a Képes Krónikát, a többit Internetről tudja hogy van, Kézait kivonatosan. Internet. Most elképzelhetjük milyen hitele van egy Internet Kézai kivonatnak. Anonymusról hallott, de még nem sikerült megszereznie. Azért a német, német marad.

Szóval az, hogy mi itt vagyunk kéznyújtásnyira mi beszélünk németül, nem is kell magyarul megtanulnia. Ennyi se! Így adnánk a kezébe. Nem, bocsánat ő „piszkos kézzel” nyújtott könyvhöz nem nyúl. Inkább leírja, mert azért ő becsületes, tanult Illigtől, valószínű, hogy rá is parancsolt, hogy akkor viszont írd le fiam, és leírja! Nem tudja a XX. század legvégén és a XXI. század legelején – mai időszámításunk szerint – beszerezni Anonymust.

Ez nem azt jelenti, hogy szerencsétlen német tudós, te ennyire béna vagy? Nem, hanem mi, azaz magyarok – a „büdöslábúak” – nem népszerűsítjük eléggé hatékonyan az emlékeinket. Már megint nem ő a hibás, hanem mi vagyunk a hibásak. Ez csak érthető ugye? Születési jogon csakis mi lehetünk hibásak. Ezt szokjuk meg!

 

Bármennyire is történtek lépések, azért itt meglehetősen gyászos a helyzet. Ha egyetlen emlékünket viszont valaki is ismeri és azt tényleg eredetiben – mert van faximile kiadása –, ő tudniillik tud latinul. Magyart nem tud megkeresni egy Anonymus szövegben, de latinul kiválóan tud. Sőt! Görögöt eredetiből fordít. Az a könnyebb. A tanulmányában a Képes Krónika alapján egy rendkívül érdekes időrendet állapít meg.

Most ez már az utolsó tételünk és egyszersmind az egésznek majd az utolsó tétele lesz, ezen ugorjunk át. Ami miatt említem az a dáko-román elmélet. Ugyanis, ha én kivonom ezt a 300 évet és 614 után 911-et írok akkor – és ezt tessék észrevenni! – abban a pillanatban megjelenik a román. Abban a pillanatban! Ő hozzá begyűrűzik. Ide nem gyűrűzik be. Nálunk jól zár a védelem. Ide be nem jön – ’92 óta már megvan a fiktív Karl.

De ide nem gyűrűzik be. A román már szimatol, már tudja, hogy neki most kell lépnie és lép. És beengedi, hiszen ha ez a 300 év kimarad, akkor megvan a kontinuitás. Pont ez hiányzott nekünk! Késő római kor után máris jön a korai magyarkor és ott már emlegetik a valachokat. Akkor mégiscsak van kontinuitás. Éljen Illig elvtárs! Föl sem merül, hogy nem ott van a gond, hogy 614 és 911 közt mi történik, hanem ott van a gond, hogy a legrövidebb életű provincia volt Dacia provincia. Ennyi idő alatt nem lehet elrománosodni.

Teljes képtelenség. Nincs rá mód. Hacsak nem vesszük azt, hogy a román kettes meg a román hármas adó egyfolytában a latin nyelvet sugározta falura. Mert akkor esetleg meg lehet tanulni ennyi idő alatt. Egyébként teljes képtelenség. De ez senkit nem érdekel, hogy ott van a gondnak a góca. Akkor ők kimutathatóan még a Balkánon vannak. Minden közbülső fázisa megvan az úgynevezett románság kialakulásának. Nem itt van a gond, hogy túl szűk volt az idő, hanem ott van a gond, hogy hol vannak ők még akkor! De remélem fölfogjuk ennek a kérdésnek a súlyát. Abban a pillanatban, hogy van valami változás, ezek, mint a hiéna már ott vannak, és nehogy ezt tanuljuk el tőlük, de azt viszont el lehet tanulni, hogy tessék az igazságot a kellő időben kimondani! Mert ha mi nem mondjuk ki, azonnal átváltja hamissággá és azzal telikürtöli a világot. Ez nekem is meglepetés volt, bár a barátom figyelmeztetett rá külföldről.

 

'A magyarok bejövetele Pannóniába' - Képes Krónika

"Primus ingressus Hungarorum in Pannoniam" Nagyméretű miniatúrában:"A magyarok bejövetele Pannóniába" (Képes Krónika, 7. oldal)

 

 

 

 

 

 

 

A magyarok második bevonulása Pannóniába - Képes Krónika

"Icipit prologus de secundo ingressu et de casibus prosperis et adversis eorundem". A miniatúrán a magyarok második bevonulása Pannóniába. (Képes Krónika, 21. oldal)

Gyorsan vegyük számba, hogy milyen átszámítandó fontosabb dátumaink vannak. A következőt javaslom: a tapasztalatom azt mutatja, hogy nem 297 év, hanem kerek 300 év a korrekciós idő. Megvan a maga oka, hogy miért. Egyrészt elég körülményes dolog 297 éveket csúsztatni. Majd itt látni fogjuk, hogy ha a mi történelmünkre átfordítjuk, márpedig szemmel látható, hogy ha Bizáncban is, meg Kölnben is, meg Rómában is összehangoltan hamísítják a történelmet, annak a tétje csak itt lehet a Kárpát-medencében. Mert ha ezeket összekötöm egymással, annak a központja itt van a Kárpát-medencében. Aminek az érdekében folyik, az nyilvánvalóan itt van.

Vegyük időrendi sorrendbe!

1. A 895-ös Árpád féle Honfoglalás 300 évvel korábbra, 595-re kerül és ez azért döbbenetes, mert pontosan megegyezik az első avar honfoglalással. Ezt még annak idején Miskolcon úgy adtam elő, mint hogy milyen zseniális vagyok mert ki tudtam számítani. Ez egyébként aránylag egy egyszerű kivonási művelet. De azóta már megjelent. Ebben az előbb érintett tanulmányban már Weissgerber úr szépen veszi a logarlécet, számol, tologat ide-oda és gyönyörűen ugyanezeket az összefüggéseket kimutatja. Azt hogy a magyar Honfoglalás az pontosan egybeesik azzal, amit mi „avar honfoglalásnak” nevezünk.

Ennek tényleg megvannak a régészeti bizonyítékai, megvannak a rávonatkozó írásos anyagok is, és feltűnően hasonlítanak az adatok arra, ami aztán később megint megismétlődik. Általában ez a 300 év úgy zajlik le, hogy az elején is van egy esemény, meg végén is van esemény és a kettő feltűnően emlékeztet egymásra. Olyan, mint az a bizonyos Ady vers, amit Karinthy úgy mondott, hogy: Maga megbolondult? Maga megbolondult? ..hogy mindent kétszer mond ..kétszer mond? Mert minden esemény kétszer szerepel és feltűnően azonos módon!

Ebben a tanulmányban ezt már pontosítja Weissgerber és méghozzá úgy, hogy a Képes Krónikát komolyan veszi. A Képes Krónikát mi állandóan emlegetjük, és soha nem vesszük komolyan. Ez számomra is döbbenetes volt, hogy egy német történésznek kell figyelmeztetni arra, hogy a Képes Krónikában teljesen hiteles az időrend, sőt, ez az egyetlen hiteles jelenleg az Európai eredeti időszámításra vonatkozóan. Pontról pontra kimutatja. Ez azt jelenti, hogy – tessék megint fogódzkodni – nem két Honfoglalás van, hanem három.

Ő pontosan ismeri a László Gyula féle kettős Honfoglalást, pontosan tudja, mert nem is lehet nem tudni, hiszen a Krónikáink általában két ingressus-ról, két bejövetelről beszélnek. A Képes Krónika is. Van a primus ingressus, az első bejövetel és ez még a hunokra értendő. S van a secundus ingressus ez pedig az Árpádi Honfoglalás. Na most ő nagyon finom, egyenes idézetek segítségével lefolytatott bizonyítás során kimutatja, hogy a Képes Krónika három Honfoglalásról tud és a szövegekből, ahogyan ott van, tényleg ez derül ki. Ez szégyen és gyalázat, hogy ez bizony nekünk nem jutott az eszünkbe!

Az első, megmondja a Képes Krónika, egészen pontos időadatokat mond, amit mi így söprünk le az asztalról. Miért? Azért mert ugye 300 év, az ugye most közbe van iktatva. S akkor most ugye rájöttünk más miatt is jó ez a 300 év. Nemcsak arra jó, hogy ahol eddig nem volt ősi hősi múlt, azt most meg lehet írni ebben a 300 évben, hanem arra is jó, hogy ott, ahol viszont volt hősi ősi múlt, ott azt szét lehet nyomni és ezzel egy tényleges kontinuitást meg lehet szüntetni. Ezért nem tud összeérni Atilla Álmossal, mert a Krónikák egyfolytában öt generációról írnak. Leírja pontosan. Atilla fia Csaba volt, Csaba fia volt Ed, Ednek volt a fia Ügyek, Ügyeknek volt a fia Előd és Elődnek volt a fia Álmos.

Öt generáció. Beszorozzuk az átlagos 30-al, akkor pontosan azt kapjuk meg, hogy meghal 453-ban Atilla és akkor 595-ben itt vannak Álmosék. De mert azt a 300 évet közbeékelték ezért egy ma magára valamit adó történész sehol a világon nem fogadhatja el a Krónikánkat hiteles beszámolónak. Miért? Azért mert túl rövid az idő. Érthető? Tehát, azt kell mondja az ember, hogy „zseniális” – ha egyáltalán gonoszságra lehet ilyet mondani. Úgy van megtervezve, hogy minimum két legyet üt egycsapásra. Egyszer csinál ott, ahol nem volt egy szakrális fejedelemséget… – ugyanis nem érik be ám kevéssel: „Nagy Károlyból” szentet csinálnak. Tudjuk, hogy ebben a 300 évben „Nagy Károly” már szent is lett és ezt a szentségét Barbarossa Frigyes meg is erősítette egy általa kreált ellenpápával.

S volt fölszentelve is a tisztelt, éppen itt Ingelheimban. Még azt is elérte, hogy a tiszteletére fölszenteltek egy monostor templomot. Nem árt ha tudjuk, hogy egy ideig bizony „Nagy Károlyt” mint szentet próbálták bevezetni, aztán ez nem sikerült. Végül is miért, miért nem ezt részletezi Illig, de most nem tartozik ide. Ahol nem volt szakrális királyság és ennek megfelelő személy, ott csináltak, ahol meg volt ott ezt megszüntették.

De ha valahol volt tényleg szakrális királyság az nálunk volt. Az tudottan szakrális volt. Anonymus még úgy írja le Álmost aki ennek a második megjelenése a történelemben, az első Atilla volt. S még úgy írja, hogy "Almus id est sanctus" – szó szerint idéztem, Álmos, azaz hogy Szent. Ő még az Álmos kifejezést ezzel magyarázza, hogy Szent. Nagyon lényeges dolog, nem mi találjuk ki ma, hogy szentként tisztelt személy volt Álmos. Egy olyan dinasztia indult útjára Álmossal, amelyik ez első tagjában – amelyik Atilla volt – egy egész világ számára meghatározó jelentőségű tényleges karizmatikus alakzat volt, és aki elindította konkrétan az Árpád-házat az Álmos volt nem Árpád, az pedig szent volt. Ezt történetesen Bakay Kornél nagyon jól látta – talán emlékszünk még rá – ezért is helyezte a Koronára, a szándékával nem volt baj és jól idézett Álmos tényleg szent volt, a maga korában így tiszteleték, más kérdés hogy a Koronához való kapcsolata abszolúte nem bizonyított feltételezés.

 

2. A következő a kettes szám, az 1001-es dátum. Az 1001-es dátumot mi egyfolytában úgy tanuljuk, mint egy dinasztia indulását. Miért? Azért mert ezt tanuljuk, úgy mint Szent István koronázásának a dátumát. (Az hogy aztán melyik időszakában volt, az előző év Karácsonyán volt vagy 1001 Karácsonyán az egy külön téma.) 1001. Számoljunk vissza 300 évet és akkor melyik az a dátum, ami idekerül? Pont az Árpád-ház kihalása. 1301-ban hal ki az Árpád-ház, s ha a 300 évet kivonjuk hová kerül? 1001-be. Ez azt jelenti, hogy az 1001-es év nem attól fontos, mert Szent Istvánt megkoronázták, hanem mert az az uralkodóház halt ki, került át manifeszt állapotból látens állapotba, amely még Jézussal indul útjára. Ez az első évezred, s ennek a záró mozzanata az Árpád-ház kihalása, de nem Szent István megkoronázása, az 701. Sőt majd látni fogjuk azon is korrigálnunk kell. Nagyon fontos tételről van szó, mert egy 1000 éves birodalomnak van vége az Árpád-ház kihalásával. S ez a birodalom ez Jézussal indul – az Ő születésével. [ Jelenések Könyve 20.rész! - a szerk. ]

 

3. A 3. tétel az a dekanátus határok. Itt tényleg elég hátborzongató a dolog, ugyanis azt tudjuk, hogy 720 évenként van dekanátus határ. 2160 év kerekítve egy Világhónap. Ez csillagászati tény, ez nem olyan, hogy most én asztrálmítoszi rendszert erőltetek rá a történelemre, ez attól függetlenül, hogy az illető szolgaként éli meg, úrként, mindenképpen Világhónapokban számolható az emberi történelem. Ha én Jézus születésével indítom a Halak korszakát, akkor tudjuk, hogy a Világhónapokban mindig a végüknél megyünk be, a 3 dekanátus közül nem a Halak-dekanátus fogja indítani, hanem a Skorpió-dekanátus. Ez tart 720-ig, s ez színezi át az alapvető Halak tulajdonságokat. Utána még mindig nem a Halak tulajdonságokat kapjuk tisztán, hanem a Rák tulajdonságok színezik át és 1440-ben vált át a tiszta Halak tulajdonságra, amikortól kezdve a meghatározó – tudjuk hogy mindig a túloldal meghatározó a testiség szintjén, a tényleges megvalósulás szintjén. Ez azt jelenti, hogy nekem az első 720 évben a földből olyan árulkodó nyomokat kell találnom, amiben a meghatározó az a Bika tulajdonságoké. Miért? Azért mert Skorpió jellegű a kor. Annak a megvalósulása az anyagi világ szintjén az a Bika tulajdonság. Mit fogok kapni, mint jellemző lelettípust? Kincslelet kincslelet hátán. Ezt az első 720 évet mi a kincsleletek alapján tudjuk továbbragozni. Utána bekövetkezik 720-al egy drámai váltás és az 1440-ig tart. Csak egy a gond, hogy ez a 720 innentől kezdve 1020-ra tevődik a mai időszámítás szerint.

 

Még valami: az 1440-es év. A második menet, a Ráknak a tulajdonságai a szellemiség terén, testiség terén a Bak. Milyen emlékeink lesznek? Épített emlékek. Ez a bizonyos második dekanátus, ez emlékek terén épület épület hátán. Minden más műfaj csak az épületen keresztül érvényesül. Ha plasztika, épületplasztika, ha festmény akkor épület festmény…és így tovább…és így tovább. Ez tart 1440-ig. Na de mikor van ez az 1440 mai időszámítás szerint? 1740 és mindig 1-et adjunk hozzá, mert tudjuk ez az 1 le volt csalva Jézus születésénél. Ezért 1001-re került az a dátum, ami az Árpád-ház kihalása. 1741-ben mi történik? Halak Halak-dekanátusa indul el, ami azt jelenti, hogy keményen Halak tendencia. S ennek a testi megvalósulása kemény Szűz tendencia. Itt egy Szűznek úgy kell megjelennie, hogy: Mária Terézia koronázása. Itt megjelenik a nő, megjelenik a racionalitás, megjelenik a felvilágosult abszolutizmus és így tovább De ez nem elég. Hanem ugyanakkor megjelenik a keleti szomszédunknál ugyancsak a nőuralom. Megjelenik I. Katalin utána II. Katalin és ezzel elindul egy olyan romboló folyamat aminek tulajdonképpen a mai napig benne vagyunk a sodrában.

Ez amikor már a Szűz tényleg gátlástalanul tombol a világban ez a mai napig is tart, mert most mi tulajdonképpen 1701-ben vagyunk. Amikor ezt először elmeséltem egy vonatutazás alkalmával Szántai Lajos barátunknak, akkor egyetlen mondata volt rá: „nyertünk 300 évet!” [nevetés a nézőtéren] Ez pedig nagyon fontos tétel, vigyázat, mert ez kegyelmi ajándék. Vagy ezalatt megjön az eszünk, vagy akkor tényleg lőttek az emberiségnek, mert ne felejtsük el ma is azzal jönnek, hogy már semmit gond a Vízöntőbe átmentünk. Az egész New Age őrületnek ez az alapja. Nemhogy nem mentünk át, hanem a Halaknak is egy jó tetemes része – majdnem a fele – hátravan. Itt egy hatalmas dologról van szó, mert tényleg megvan a lehetősége annak, hogy magára találjon az emberiség és azt a terhet, ami most szellemileg is nyomasztja, de hát most már lassan fizikailag is a pusztulás szélére sodorja, azt egészen egyszerűen dobja már le a hátáról. Nem kell utána megtaposni, de azért lehetőleg már ne hurcolja tovább. Ha ezalatt nem vált ember belőle higgyük már el, hogy nem lesz belőle soha. Éppen eleget cipeltük már. 300 év nyereség, ez egy óriási dolog.

 

Nem tudom, hogy lehet-e érezni a súlyát, tulajdonképpen ezek a 300 éves elcsúszások folyamatosan olyan összefüggésekre világítanak rá, amire soha nem jöttünk volna rá magunktól.

Képes Krónika (121.oldal)

Cserélt képek a Magyar Szent Koronán. Dukász Mihály bizánci császár helyén eredetileg Szűz Mária, Konsztantin helyén (baloldalt) Atilla, I.Géza helyén pedig Buda volt eredetileg. (Bővebben: Pap Gábor: "Angyali korona, szent csillag")

4. 1440-ben koranalopás történik, ugye tudjuk? A mai időszámítás szerint. Ez visszacsúszik 1140-re és itt valóban van a Képes Krónikában ábrázoláson egy korona menekítés. Viszik lóháton a Koronát, amivel eddig nem tudtunk mit kezdeni. Úgy látszik ezek az allergikus pontok úgy működnek, hogy a 300 év kihúzása után is megmaradnak jelzőértékként és ennek talán a legszebb példája a következő lesz. A magyar történelemnek a legnagyobb csapása, ami tényleg megsemmisítő jellegű volt az nem Trianon, nem is 1945, hanem 1541, amikor Buda elesett. Ehhez képest semmi az 1526-os Mohácsi vész, utána még két hadsereg érintetlenül maradt, még a harckészség megvolt, még minden megvolt.

1541 után elesett a központ, 3 részre szakadt az ország, végleg meghúzták ezeket a határokat – ezek már csak módosultak, de a 3 részre szakadtság egészen 1686-ig illetve valamivel későbbig fönnállt. 1541: Kaptunk rá jelzést előre vagy nem? 300 évet visszapörgetek és mit kapunk: 1241 – mi történt? Muhi csata, a tatárdúlás. Ha én ezekkel a 300 évekkel – és azért észrevettük nyilván mindegyik „1”-el végződik. Nem 1540, hanem 1541. Visszavetítek: 1241… Úgy látszik működik ez a 300-as rendszer.

1790-ben mi történik? 1790-ben kicserélik a képeket a Magyar Szent Koronán. Ez az a pillanat, amikor visszakerül a Magyar Szent Korona II. József halála előtt közvetlenül és az eddigi legvalószínűbb jelzések szerint közvetlen előtte történnek a képcserék. Amikor visszakerül akkor már ezekkel a megváltozott képekkel. 1790-ben válik nyilvánossá az, hogy itt kicseréltek képeket a Szent Koronán. Egy szakrális tartalom, egy üdvtörténeti jellegű tartalom napi politikai tartalommá aljasodott le. Ennél nagyobbat nem lehet zuhanni.

Ennek mi felel meg, ha el kezdjük visszavetíteni? 1490 és itt most „0”-ás dátumunk van. Mi történt 1490-ben? Meghalt Mátyás király. Valami lezárult. A Magyar Szent Koronának az hatékonysága ami megvolt a teljes eredeti képrend esetén, ez kétségtelenül nem működik ma. Ez nem azt jelenti, hogy a Szent Korona nem működik egyáltalán, hanem azt jelenti, hogy bizonyos vonatkozásokban gyengült illetve átprogramozódott. S ez a magyar történelem 1490-el áll. Amit 1490-ig nem tudott elmenteni az örökkévalóságnak

Szántai Lajos

Szántai Lajos - előadás a Rám-hegyen (Pilis)

 

Mátyás király, az azóta már elpusztult. A második fele az uralkodásának, ahogy azt Szántai Lajos nagyon szépen és részletesen kiszokta fejteni, az tulajdonképpen egyetlen nagy menekítés. Elzárni csapokat, ami tényleges, megvalósult, anyagba fogalmazott érték azt valahogy úgy elrejteni, hogy amikor majd megfelelő idő eljön akkor újra elővehető legyen. Amióta ezzel a nem akarom minősíteni milyen hölggyel összeházasodott, azóta egyetlen hatalmas értékmentés a tevékenysége, semmi más nem fontos számára.

Akik ebben akadályozzák, azokat azonnal félresöpri az útjából, s nagyon úgy néz ki – ez megint Szántai Lajosnak a fölismerése –, hogy ebben kulcsszerepet a Pálosok játszották. Egyedül az volt az a testület, ami egyenes ági örököse az ősvallásunknak, ennek biztosított törvényes kereteket a judeo-kereszténység nagyobb áramlatában, nem lehetett kitiltani, mert elismertette magát és ugyanakkor az összes ősvallási elemet megtudta őrizni, de ekkor mindez a föld alá került.

A legjobb helyre, mert azóta ami történik, akkor már tényleg legjobb helye a föld alatt. Ennyit az átprogramozott dátumokról és akkor most a legeslegutolsó tétel az pedig így szól, hogy a tanulságok.

 

 

Tanulságok

1. Érdekes módon az első számú tanulság nem lesz sok. Ez még Miskolcon úgy fogalmazódott, hogy az elmélet abszolút hiánya a Kárpát-medence. Augusztusban [2001] ez még így volt igaz, ma már nem igaz. Nem igaz ebben a tanulmányban egyértelmű, hogy a Kárpát-medence már főszerepet játszik, s ez a Weissgerber egy nagy kötetet készít most elő, aminek ez tulajdonképpen egy mutatványa. Már önmaga rájött, hogy kulcsszerepe van a Kárpát-medencének, s ha fogcsikorgatva, de bizony leírja és ebben a magyarságnak. Úgyhogy most már azt hiszem ideje lesz nekünk is egy kicsit hozzányúlni a tollhoz, mert ezt most már nem lehet tovább hagyni, hogy mindent, amit ott kikaparnak az azonnal a román hasznosítja a maga kifejezetten hazug származáselmélete megtámogatására. Bármennyire is nagylelkű az ember azért egészen idiótának nem kell lenni, más dolog az idiotizmus és más dolog a nagylelkűség.

2. A szlávosodás szerepe az időcsúsztatásban. Rendkívül, alapvetően fontos. Tanulságok: a szlávkérdést újra minden vonatkozásában, hangsúlyozom minden, nyelvi, történeti, régészeti, minden vonatkozásban újra kell tárgyalni. Nem járunk töretlen úton, már László Gyula figyelmeztetett rá, hogy nincs szláv régészet. Mert fölvetették neki annakidején – mikor még szlávuralom volt Magyarországon, legalábbis hivatalosan , hogy miért nem szentelt nagyobb teret A népvándorlás művészete Magyarországon című kötetében a szláv régészeti hagyatéknak és akkor nagyon nyersen közölte, hogy egyszerűen azért, mert nincs miről beszélnünk. Ezzel együtt megírattak vele egy fejezetet, ami feltűnően a legrövidebb és gyakorlatilag semmilyen tényt nem tud felmutatni, csak vélekedésekről, nem a sajátjáról, hanem a kollégái vélekedéseiről tud beszámolni. Nyelvészetileg természetesen ugyanúgy újra kell tárgyalni, és itt nem lehet nagylelkűsködni. Innentől kezdve már azt a tételt kell nagyon komolyan venni, hogy aki hazugsággal tartósan együttműködik, az kollaboránsnak számít és azt úgy is kell kezelni. S itt most már fölismerhető igazságokkal van dolgunk.

3. A valódi kontinuitás helyett ál-kontinuitás. Ha valaki netán jegyzetel, akkor ezt az egy mondatot írja fel. Az egésznek itt van a kulcsa, ezt ne várjuk Illigtől mert Illig tényleg rendkívülit teljesít, de ilyet Ő nem mondhat ki. Ahol nincs valódi kontinuitás ott csinálnak helyette egy ál-kontinuitást és párhuzamosan ezzel megszüntetnek egy valódi kontinuitást.

4. Utolsó pontja ennek a bizonyos utolsó fejezetnek, az hogy nagyon ne keseredjünk azért el. S most nemcsak azért, mert íme a bizonyság, hogy nagyobbat is lehet hazudni annál, mint amiket nekünk hazudnak naponta, ez nem a Népszabadság nagyságrendje azt gondolom észrevettük. Ha már egyáltalán, akkor ez a Narancsnak a nagyságrendje, de azért még annál is profibb, ők nem profik, hanem egyszerűen mocskolódnak, ezek azért profi módon csinálják ezt. Itt az ember néha szinte beleborsózott, hogy mennyit kellett ezen „kotlani”? Ez azért nem olyan magától érthető, ez részleteiben is ki van dolgozva, mert azért gondoljuk el ők nem pancserekkel számoltak. A mai átlag lakossága Földnek pancserek sorozata, „egy vagon majom” ahogy szoktuk mondani… [nevetés a nézőtéren] …Ne haragudjunk, ha világnak el lehet azt adni, amit ma az amerikai népnek eladnak, akkor tényleg elmajmosodott a világ.

Itt nem ilyenfajta emberekkel kellett még számolni, hanem viszonylag még önállóan gondolkodó s a hagyományukat tiszteletben is tartó emberekkel, és be lehetett adni nekik. Ez azt jelenti, ahogy le is vezeti Illig a második a kötetében, hogy azért azt se felejtsük el, hogy itt egy ilyen jellegű időszámítás kizárólag kolostori rendszerben működött. Nekik egy kolostori hálózatot kellett kézben tartani, arról pedig tudjuk, hogy kézben is tartották. Azért volt olyan rettenetesen fontos, hogy „eretnekség” ne legyen. Miért? Hogy ne tudja ellenőrizni. Ott még hiteles adatok is bekerülhetnek a köztudatba, de egy engedélyezett szerzetesi rendszeren belül csak adagolt adatok kerülhettek be a köztudatba. Amit az érdek diktált, az került be az írott úgynevezett „forrásokba”, mert azok ettől kezdve lettek források és ezért van az hogy mennyire végrehajtható volt, de még mennyire végrehajtható volt csak vakfegyelem kellett hozzá, mert ha valaki egyszer elszólta magát azt azonnal likvidálni kellett. Mondjuk nagyon nem is szólhatta el, mert a cella az eléggé jól zárható és ezeket úgy nem nagyon engedték ki, pontosan ezeket a másoló barátokat… úgy megtisztelték, de ő maradjon benn a cellában ne sétafikáljon, az a másik a kolduló az fecseghet amit akar…

5. Az utolsó pont az biztatna, tulajdonképpen nem mi vagyunk az egyetlen vesztesei ennek a hazugságáradatnak, talán nem is nálunk a legtragikusabb a helyzet, mert ugyanakkor az egész benne van egy egyszerre kozmikus és egyszerre üdvtörténeti rendszerben. S ez pedig azt jelenti, hogy a Halak-Szűz tengely szerepét azt hiszem nem értékeljük eléggé. Mi Jézus születésével bementünk egy tengelybe, ez a tengely egy kozmikus tengely, ez pontosan derékszögben van a saját Tejútrendszerünkre és ezért, mint tengelyt „Halál-tengelynek” nevezzük. De nem vesszük komolyan. Miért? Mert ez az előadó „heppje”, mert neki az a heppje hogy ez a tengely ez Halál-tengely, mert ő biztosan nem szereti a Szüzet – nem tudom miért ne szeretném – vagy a Halakat, fél tőlük…valami miatt nem szereti ezt… Szó nincs semmi szeretetről nem szeretetről, ez tényleg Halál-tengely.

Ebbe besétálni nem lehet következmények nélkül. Ennek van egy olyan következménye, amit egyszerűen nem veszünk komolyan vagy egyáltalán föl se ismerünk, ez pedig micsoda? Az hogy a testi fizikai megvalósulás síkján egyre fokozódó jelentőséget nyer a Szűz tulajdonság. Ez pedig mit jelent? Azt jelenti, hogy amit dokumentálni tudok az van, amit nem tudok dokumentálni az nincs. Nem a tett maga számít, hanem az a dokumentum, az a bizonyíték ami tanúsítja, hogy a tett megtett tett. Ennek viszont van egy nagy veszélye, ami ennek a kornak a sajátja, előtte nem jelenik meg s hál’ Istennek már nem sokat kell hurcolnunk… 300 év ide-oda. Ennek a következő a lényege: ha én tudom, hogy nem a tett a fontos, hanem a bizonyíték, akkor én el kezdhetek „bizonyítékot” is gyártani. Miért? Mert bizonyítékot könnyebb gyártani, mint tettet. Ez a veszély ez korábban nem működött, mert ez ennek a kornak a sajátja, ez a Halál-tengelynek az egyik legfontosabb megnyilvánulási módja, s ennek a következő konkrét megnyilatkozásai vannak:

· Az első talán legnyilvánvalóbb az, hogy az igazságot minden tekintetben kezdi kiszorítani a bizonyíthatóság. Ez az jelenti, hogy ma már az ember-ember közötti kapcsolatokban, mint mérce, föl se merül az igazság – csak a bizonyíthatóság. Ilyen már nincs is, hogy igazságszolgáltatás erről már itt beszélgettünk, jogszolgáltatás van. Igazságról egyáltalán nem is beszélünk, de tudományos tételekben sem – tudom bizonyítani vagy nem tudom bizonyítani, föl sem merül, hogy ennek elvileg semmi köze nincs az igazsághoz, ez a bizonyíthatóság. De annyira megszoktuk, hogy az igazságot bizonyítássorozattal közelítjük meg, hogy egyszer csak azt mondja az ember: bolond vagyok én még mindig az igazsággal foglalkozni, hát nem sokkal egyszerűbb itt leülök és csinálok „bizonyítékokat”. Leforgatok egy filmet valamelyik hétvégén mondjuk a soroksári Duna-ágba. Ha elég jól leforgatom, utána eladom a televízióban, mint az Öböl-háborúról készült „helyi dokumentációt”. Érthető? Minek menjek én ki oda, ott még esetleg lőnek is, de lehet, hogy nincs is ott háború – kitudja (?), így viszont lett egy hír.

 

· Itt nagyon lényeges a kérdés, mert a második menetben, ha az igazság a bizonyíthatósággal kiszorítható ez nem kis dolog, mert bizonyítékot mindig könnyebb gyártani, de a második lépésben a tudás kiszorítható a jólértesültséggel. Ez azt jelenti, hogy senki itt már igazi tudásról nem beszél – naprakészen vagy informálva, vagy nem? A többi az nem érdekes. Mi az hogy „tudás” – definiáld hogy tudás… Jólértesütség az igen: hallottad tegnap a Kossuth Rádiót? – igen, olvastad a Népszabadság vezércikkét? – igen…na még a Sacrum Imperiumot is – igen, akkor én jólinformált vagyok…még a Narancsot is olvastad?…úúh hát akkor te nagyon jól… A tudást kiszorítja a jólértesültség.

 

· Harmadik: a tényeket kiszorítják hírek. Mi ezt annyira magától értetődőnek vesszük, hogy én minden alkalommal külön „dührohamokat” kapok. Azt mondja: „láttad?” Mit láttam? „…hát ahogy nekiment a gép…” Minek? „…annak két...” Igen tényleg? Miért te láttad? „…hát persze hát egyenesben…” Mit láttál? „…hát az egyenest.” Mit? „…közvetítést.” A közvetítést? Én azt hittem a tényről beszélünk. Végig a hírről beszél, s egyfolytában úgy tesz, minthogyha a tényekről beszélne. Föl se tűnik neki! Itt végig a hírekről volt szó. Na most melyiket könnyebb gyártani? Híreket vagy tényeket? Nem tudom észrevehető-e, folyvást ugyanarról van szó, ez egy tendencia, ez ennek a kornak az alaptendenciája. Amiket pedig én itt nevükön nevezek ezek tünetek. Ezek nem voltak 2000 évvel ezelőtt, s nem lesznek – hála a Jóistennek – már 500 év múlva se. Ez egy olyan fertőzés, amit az emberiség, ha egyáltalán túléli, akkor immunisan fog belőle kikerülni. Nem lesz érdemes tovább hazudni. Ma még érdemes.

 

6. Az utolsóhoz érkeztünk és ezzel gyakorlatilag be is zárhatjuk, ugyanis az egész kérdéskörnek itt van az egyik kulcsa, és ezzel én visszautalok az első itteni előadásra is. [Boncold csak, nyelvész... - Sajnovics "halszagú atyafisága" és a "szláv jövevényszavak" csapdája. 2001 január 24., Magyarok Háza] Az úgynevezett „finnugor őstörténet” kérdéseire. Ugyanis erre én is csak menetközben döbbentem rá, hogy nyelvet könnyebb készíteni, mint népet. A népeket szépen kiszorítják a nyelvek. Ez bizony nagyon lényeges dolog. Ez azt jelenti, hogy mi az ókorra vonatkozóan gyakorlatilag csak nyelvekkel rendelkezünk, és ezeknek a nyelveknek mi megfeleltetünk népeket, és elfelejtjük, hogy nyelveket lehet ám gyártani! Nem csak úgy, ahogyan mondjuk egy makedón nyelvet gyártott a nagy Jugoszlávia annak idején.

Ugyanis a makedónról mindenki tudta, hogy bulgárul beszélnek. Na most én Bulgáriában hallottam a hírt és elég elkeseredetten magyarázta egy ottani történész professzor, hogy vegyük már észre, hogy itt most nyelvkészítés ürügyén népet csinálnak. Miért? Hogy ne tudják fölismerni, hogy ők virtigli bulgárok. Miért? Azért mert nekik is volt Trianonjuk, a bulgároknak – csak egy kicsit korábban volt. De ne felejtsük el Dobrudzsa attól lett román, mert egyszerűen kiirtották onnan a bulgárokat. A törököket is. Nem úgy, ahogy Erdélyben a magyarokat, hanem nagyobb tételekben. Egészen pontos adatok vannak róla. Ne tudjuk meg, hogy milyen az, amikor egy román egy bulgárt írt ki. Mert etnikailag megtisztította Dobrudzsát. Dobrudzsa soha nem tartozott Romániához. De odacsatolták.

Kit érdekel? A bulgár tudósok – ez most már tényleg a legvége egyszerűen elmondták, hogy Makedónia annyira bulgár még mai is, hogy bármelyik pillanatban, ha egyszer egy szövetségi köztársaság Jugoszlávia, mert ugye szövetséginek volt kikiáltva, bármikor egy picit lazul a gyeplő, egyszerűen bejelenti az elszakadását és akkor nem áll meg ennél, hogy önálló lesz, hanem azt mondja, hogy mi bulgárok vagyunk, szeretnénk Bulgáriához csatlakozni. Ez ugyanaz, ami Erdélynél veszély, hogy nem Erdélyt fogják kikiáltani, hanem azt mondják, elnézést mi mindig is Magyarországhoz tartoztunk, most mit játsszuk meg itt az agyunkat?

A következőt találták ki a jugók: megcsinálták a „makedón nyelvet”. Hogy csinálok makedón nyelvet? Előbb van irodalom és aztán majd csak fogja ezt beszélni valaki. Miért? Mert az irodalmat lehet kivinni könyvkiállításokra, senki nem fog elmenni Makedóniába, először is be se engedjük, és másodszor nem fog elmenni oda hogy ellenőrizze egyáltalán ezt a nyelvet beszéli-e valaki? S ez nem elég, újságot indítottak el. A Makedón Szemle vagy nem tudom Hírharang vagy egyéb, és ahol már újság is van újság hetente. Akkor ezt a nyelvet valakik beszélik, nem? Van irodalma, akkor ezek szerint kell legyen írója, akkor legalább az az író, meg az az újságíró az biztos makedón nem?! Az aljasságnak tényleg nincs határa. Nyelveket lehet csinálni, akár lombikban, akár ma már számítógéppel órák alatt teljes szótári készletet és majd csak lesz hozzá nép. Majdcsak el tudom hitetetni a világgal, hogy van egy ilyen nép.

Ugyanis visszamenőleg mai napig nem tudjuk, hogy lett a bulgár-törökökből szláv-bolgár. A mai napig nem tudjuk. Maguk a bulgárok sem tudják. Ugyanis az első nyelvemlékeik teljesen egyértelműen bulgár-török nyelven vannak. Olvassák őket, jól lehet érteni őket. Miután nem volt rádió, televízió sem, s a meggyőzésnek egyéb demokratikus eszköze, lehetetlen hogy annyi idő alatt, mint ahogyan Omurtag megjelenik a Balkánon török nyelvvel, török etnikummal, s amikor az első állítólag már „szláv-bulgár” törzsek megjelennek, a kettő között még évszázad sem telik el. Hogy oldották meg?

Itt teljesen nyilvánvalóan olyan átverésnek vagyunk áldozatai, aminek a kulcsa az, hogy egyszerűbb a dokumentumot létrehozni, mint a valóságot, ami a dokumentumban megjelenik. Érdemesebb a dokumentum révén az érdekeinket érvényesíteni és ez történik. Ennyit vigasztalásul, gondolom elég sovány volt a vigasz.

A befejezésnek pedig csak annyit, hogy ahogy említettem ez tényleg perdöntően fontos tétel. Egy szabályos földindulásnak vagyunk a tanúi. Az európai történetírás, amióta egyáltalán tollat ragadtak, azért hogy megmagyarázzák nekünk, hogy kik vagyunk, honnan jöttünk és mit akarunk – mert ez tulajdonképpen erre találódott ki – azóta ekkora válságot még nem élt át. Tovább nem lehet elhallgatni, ez is teljesen nyilvánvaló és nagyon időszerű, hogy mi is elkezdjünk ebben a kérdéskörben most már alkotó módon részt venni, mert a veszélyek elég nagyok.

A gyakorlat ott tart, hogy mi Miskolcon már minden dátum mellé odatesszük zárójelben a valódi dátumot. Ez azt jelenti, hogy ha valakit zavar a kérdés eléje utána kérdőjelet tehet, nyugodtan meg lehet csinálni, senkit nem zavar vele, de már ezeket az adatokat nagyon komolyan kell venni, és lehetőleg ezeket az alapműveket azért most már jó lenne lefordítani magyarra. Ez a következő lépés lesz. Úgyhogy én megköszönöm a szíves türelmet, figyelmet, ami rendkívüli volt.

  • Forrás: Pap Gábor

Időjárás

Rain And Snow

1°C

Budapest

Rain And Snow

Páratartalom: 89%

Szél: 11.27 km/h

Névnap

2018. február 23. péntek
Alfréd, Mirtill

Holnap
Mátyás, Jázmin
napja lesz.

Oldalainkat 986 vendég és 0 tag böngészi

Fel
Chat megnyitása
1
Close chat
Helló! Köszönjük, hogy ellátogatott hozzánk. Kérjük, nyomja meg a Start gombot, hogy segíthessünk :)

Start

Honlapunk cookie-kat használ annak érdekében, hogy az Ön számára a legjobb böngészési élményt nyújtsa.
A weboldal használatával Ön elfogadja jelen felhasználási cookie-kat.