fbpx

A Burgonya gyógyító hatása

2014 augusztus 02
2632 megtekintés    
  • Gyógyító hatása miatt a burgonya megérdemli a kiemelt helyet, már csak azért is, mert táplálkozásunkban a fő helyet foglalja el. Ráadásul nem is hizlal, legalább is, ha nem zsírban sütve fogyasszuk. Fontos tudni, hogy a zsírban sült krumplit nehezen emészti meg a szervezet, ezért lehet káros a szervezetünkre.

     

    A burgonya az összes növényi fehérjét tartalmazza. Sőt káliumot, kalciumot, foszfort és vasat. (testépítéshez elengedhetetlen)

    Az édes burgonya gyógyító hatása is ismeretes, még a cukorbetegek számára is fogyasztható, mert a benne lévő szénhidrát lassan szívódik fel, így nem emeli meg a cukrot. A gyakori burgonyafogyasztás egyensúlyban tartja a szerveket, lecsökkenti a gyomor és a bélpanaszokat. Ezért sós lében (népi nyelven sóban főtt krumpli), vagy héjában főzve fogyasszuk, ami nagyon finom. Hajdanában a szegény emberek a burgonya levéből készítették a levest.

    Használjuk ki minél jobban a burgonyában rejlő, egészségünkre kimondottan hasznos lehetőségeket, és helyette ne gyógyszereket fogyasszunk dobozszámra.

    Egyedi látogatók

    MaMa28
    TegnapTegnap39
    E-hétenE-héten28

    Időjós

    Hőtérkép

    Névnap

    2024. október 14. hétfő
    Helén, Heléna

    Holnap
    Teréz, Terézia
    napja lesz.
    Fel
    Honlapunk cookie-kat használ annak érdekében, hogy az Ön számára a legjobb böngészési élményt nyújtsa. A webhely használatával elfogadja a cookie-k használatát. Bővebben…