Ganoderma a csodálatos gyógynövény

2014 augusztus 14
(0 szavazat)

Ganoderma (Lingzhi)  Kínaiak évezredek óta kiemelkedő minőségű „gyógynövényként” tekintenek a ganodermára. Ez az első úgynevezett „gyógyhatású készítmény”, amely még hosszútávon történő fogyasztás esetén sem okoz semmilyen mellékhatást. Fokozza a szervezet öngyógyító képességét, segít a betegségek hatékony megelőzésében. „A gyógynövények áttekintése” című írás, melynek szerzője a híres kínai farmakológus, dr. Li Shin-Chen, színük alapján hat kategóriába sorolja a ganoderma fajtáit.

Létezik fekete, lila, kék, fehér, sárga és vörös ganoderma. Sikeres termesztés A vadon növő ganoderma nagyon ritka, és nehéz begyűjteni. Ha valaki véletlenül rá is bukkan, a hatása szinte mindig elvész a gomba öregedése miatt, hiszen olyan keménnyé válhat, mint a bőr. Akár mérgező is lehet. Mivel a begyűjtése rendszertelen módon történik, bármiféle minőség ellenőrzés teljesen lehetetlen.

1970-ben a Kiotói Egyetem Élelmiszer tudományi Kutató Intézetének egyik technikusa, Mr. Yukio Naoisikeresen alkalmazta a „spóraszétválasztó termesztési módszert” a ganoderma termesztésére. Ezt a módszert a Kínai Népköztársaság területén 1975-ben vezették be. Mivel a klíma és a talaj rendkívül kedvező, ez az eljárás széles körben elterjedt.

A ganoderma különleges hatásai:

A ganoderma több mint ezer évig a misztériumok ködébe burkolózott. Az emberek csak annyit tudtak,hogy „a ganoderma megőrzi a fiatalságot, és rendszeres fogyasztás esetén hosszú életet biztosít”, de soha senki nem fogott tudományos kutatásba, hogy megállapítsa, miért is olyan hatékony. Az utóbbi években kínai és más nemzetiségű tudósok által végzett alapos kutatások – az együttműködő kórházak, egyetemek és gyógyszeripari vállalatok elemzéseinek és klinikai kísérleteinek segítségével –végre megfejtették kivételes hatékonyságának titkát.

Vértisztító, méregtelenítő, vizelethajtó, májkímélő,bélműködést szabályozó, szívműködést elősegítő, vérnyomás-beállító, nyugtató-, köhögéscsökkentő és köptető hatású, emellett hozzájárul a tumornövekedés gátlásához is.

A ganoderma legfontosabb alkotóelemei:

1. Szerves germánium (Ge): akár másfélszeresére is megnöveli a vér oxigénfelvevő képességét, javíthatja az emésztést, megelőzheti a szövetek elhalását. Dr. Kazuhiko Asai kutatásai szerint a ganoderma 800-2000 milliomodrészben tartalmaz germániumot. Ez négy-hatszor annyi, mint amennyi a panaxgyökérben (ázsiai ginszengben) található.

2. Poliszacharidok: ezek a szerves vegyületek erősíthetik a szervezet immunrendszerét, megölik a vírusokat. Japán gyógyszeripari vállalatok gyógyászati alkalmazáshoz megfelelően finomították, és a Koseisho Egészségügyi Részlege Japánban támogatott gyógyszernek nyilvánította.

3. Keserű íz. A japán orvos- és gyógyszerészszakma folyamatosan kutatja ezt a tulajdonságot. Az eredmény: valószínűsíthetően a germánium és a poliszacharidok kapcsolatából adódik. Egyes növények tartalmazzák az egyiket vagy a másikat, de a ganoderma mindegyiknél hatékonyabb. Az alkotóelemek kombinációja eltér minden más növényétől, és a hatékonyság biztosítása érdekében minden alkotóelemet meg kell őrizni.A ganoderma orvostudományi alapjai:

Dr. Shigeru Yuji klinikai kísérletei alapján a ganoderma a következő alapfunkcióinak köszönheti hatékonyságát.

    1. Csökkenti a vérben a koleszterin és a szabad zsírok mennyiségét.
    2. Csökkenti a vércukorszintet; visszaállítja a hasnyálmirigy működését.
    3. Csökkenti a vérben található lipidek számát, és stabilizálja a vörösvérsejtek membránjait.
    4. Mivel a ganoderma adenozint tartalmaz, csökkentheti a vérlemezkék felhalmozódását, bomlasztja a trombinokat és megakadályozza a trombózist.
    5. Optimalizálja a mellékvesekéreg működését.
    6. Fokozza a szervezet természetes öngyógyító képességét, valamint az immunrendszer hatékonyságát.
    7. Lassítja az időskori agyi funkció-csökkenést.
    8. Csökkenti az allergia elleni szerek mellékhatásait.
    9. Megakadályozza az antigének által okozott allergia kialakulását, mivel gátolja a hízó sejtek hisztaminkibocsátását.
    10. Hozzájárul a daganatos betegségek megelőzéséhez és blokkolja a tumorsejtek anyagcseréjét:

    a. Megakadályozza a rákos betegek tumorembólia miatti hirtelen halálát.
    b. Megakadályozza a trombózis kialakulását, feloldja a trombint, fokozza a tumorellenes gyógyszerek hatékonyságát.
    c. Csökkenti a rák által okozott fájdalmat.


Valóban igaz, hogy a ganoderma a modern betegségek ellenszere, és „univerzális orvosság” minden betegségre?

„A ganoderma valóban univerzális orvosság?”

Most ne a történelem során felbukkanó betegségekről beszéljünk, hanem a modern betegségekről. Hogy megtaláljuk a választ, tizenhárom éven keresztül újra és újra vizsgáltuk a hatásait. Ezen vizsgálatok során kielégítő eredményeket kaptunk.Az első kérdés az, hogy a ganoderma minden betegség esetén hatásos lehet-e. A válaszunk: „igen”, mert képes arra, hogy karbantartsa a modern ember egészségét. Egy kevésbé egészséges ember számára a ganoderma az emberi test leggyengébb, legerőtlenebb részére is hatással van.

Egy beteg emberesetében gyökerénél ragadja meg a problémát, és lehetővé teszi a felépülést. A ganoderma képes a kiegyensúlyozatlan szervezet megváltoztatására, és egészségessé teszi azt. Nincs eltérés az emberi fajok között, a ganoderma minden esetben ugyanazzal a hatással bír, a világ mindenütt azonos eredményeket tapasztaltak. Ha egy beteg szervezete különösen jól reagál a ganodermára, az olyan, mintha egy szabadalmaztatott gyógyszer a maximális hatást váltaná ki. Tény, hogy eddig senkinél nem tapasztaltak negatív hatásokat.

1 .A magas vérnyomást, az általa okozott fej- és vállfájást, valamint az érelmeszesedést is javítja. Mr. Isao Tani tanulmánya, Kinki Egyetem Orvosi Kutatóintézet A kísérleti alanyok túlnyomó részben magas vérnyomással küszködtek. A vérnyomás területén jelentős javulást tapasztaltunk. Az egyik beteg kezdő értéke (180/96 Hgmm) három hónap után 126/94 Hgmm-recsökkent. Ilyen jelentős javulást nagyon ritkán tapasztalunk vérnyomáscsökkentő gyógyszer alkalmazása nélkül.Néhány nőnél, akiket érelmeszesedéssel kezelnek, a páciensek vérnyomása három hónap alatt 158/77-ről 128/67-re csökkent.

A koleszterinszintjük szintén javult, 269-ről 242-re (megj.: mg/dl-ben mérve, ajánlunk szokásos mmol/l helyett). Egyes betegeknél a magas vérnyomás fej- és vállfájással jár együtt. Az ő vérnyomásuk egy hónap alatt151/78-ról 118/72-re csökkent, és megszűnt a fejfájásuk is. Több olyan beteg tapasztalt javulást mindkét területen, akik magas vérnyomásra és fájdalmakra is panaszkodtak.A fenti eredmények alapján látható, hogy a ganoderma eredményesnek bizonyult a magas vérnyomású betegeknél. Vérnyomáscsökkentő gyógyszerek alkalmazása ilyen esetekben csökkentheti a szisztolés nyomást, azonban nincs hatással az diasztolés nyomásra. A ganoderma kivételes tulajdonsága, hogy mindkét értéket csökkentheti.

2. Miért hatásos a ganoderma a szisztolés és az diasztolés vérnyomás esetében is? Dr. Shigere Yuji a Kinki Egyetemről hat magyarázattal szolgál arra, miért eredményes a ganoderma alkalmazása a szív- és érrendszeri betegségek esetén:
a. Hozzájárul a magas vérnyomás beállításához.
b. Emeli a kórosan alacsony vérnyomást.
c. Megakadályozza az érelmeszesedést, csökkenti a koleszterinszintet.
d. Megakadályozza a trombózist, feloldja a vérrögöket.
e. Mérsékli a vérnyomáscsökkentő szerek mellékhatásait.
f. Vérnyomáscsökkentő szerekkel történő együttes alkalmazása esetén csökkentheti a vérnyomást.

 A rák, a hirtelen halál és az erek elzáródása többé nem jelent veszélyt a szervezetre.

3. Az agyi érelzáródás, szívinfarktus, agyvérzés és angina pectoris (koszorúér-betegség) esetén is hatékony. Mr. Ueraba Kioshi tanulmánya, Kinki Egyetem A ganoderma szedése csökkentheti a fenti betegségek súlyosabb tüneteit, hagyományos kezelés nélkül.A fenti esetek között volt egy páciens, akinél két esetben is érelzáródást diagnosztizáltunk a jobb agy féltekében.
A legjobb eredményt a ganoderma és az Urokinase együttes szedésével érte el. A betegnél végül teljesen megszűnt a mozgáskorlátozottság.Egy részlegesen bénult, agyi érelzáródástól szenvedő beteg szabadon tudott mozogni a ganoderma szedését követően. Szabad zsír- és ß-lipoprotein-értékei visszaálltak a normális szintre.A ganoderma fogyasztása a szívbetegekre is jó hatással lehet.
A ganoderma más szerekkel történőegyüttes szedése jobb eredményekkel járhat. Mindemellett, mivel a fenti betegségek nehezen gyógyíthatók, jobb rendszeresen ganodermát szedni, hogy eleve megelőzzük a kialakulásukat.

4. Hatékony az akut és krónikus hepatitisz- és májrendellenességek esetén.Dr. Mitsui Hashimoto tanulmánya, Hashimoto Kórház Napjainkban a hepatitisz még mindig olyan betegség, melynek kezelésére nincs igazán biztos módszer.Néhány hepatitiszes beteg számára napi hat kapszula szedését írtuk elő. Három hónappal később mindhárom páciens javulást mutatott: GOT- és GPT-értékeik 200 – 300 U/l-ről 100 U/l-re csökkentek.Emellett az egyik beteg, aki a ganodermát néhány kínai gyógynövényszármazékkal együtt szedte, további GOT- és GPT-csökkenést ért el. Az egyik esetben a hepatitisz mellé magas vérnyomás is társult.
A ganoderma szedése biztató eredményt hozott.A fentiek alapján nem lehet általános következtetést levonni, de a ganoderma szedését követően hepatitisz esetén is pozitív eredményekre lehet számítani.Az elégtelen májfunkciók következtében a páciens fáradékonyság is jelentkezik, amelyet a tapasztalatok szerint jól csökkent a ganoderma szedése

5. El kell felejtenünk azt a hiedelmet, hogy „a májbetegség gyógyíthatatlan”. A máj az egészség szempontjából a legfontosabb szerv. A máj működése meglehetősen összetett. Éppen ezért a májbetegségekről azt gondolják, hogy nehezen gyógyíthatók, és a nyugati orvostudomány egyetlen módszere a diétás étrend bevezetése.Azonban a ganoderma képes a bonyolult májfunkciók optimális működésének helyreállítására. A gyakorlati vizsgálatok azt mutatják, hogy a ganoderma segítségével pozitív eredmények érhetők el. Dr.Shigeru Yuji jelentése alapján a májrendellenességek 10%-ánál két hónap után javulás tapasztalható. A páciensek 40%-ánál megszűntek a tünetek, májuk mérete csökkent. A páciensek fele úgy érezte, hogy a tüneteik enyhültek.

6. 1. A gyomorfájdalmak, a gyomor- és nyombélfekély is jól gyógyítható.Dr. Taro Tamura tanulmánya, Kinki Egyetem Gyomorfájdalmak, gyomorfekély és nyombélfekély kezeléséhez alkalmaztunk ganodermát. A legérdekesebb eset egy férfi pácienssel történt, akinél fiatal korában gyomorfekély alakult ki, és nemrég ismételten kiújult. A gyógyszeres kezelés eredménytelennek bizonyult, a ganodermával történő kezelésmegkezdése után egy héttel a fájdalmai jelentősen csökkentek. A dózis csökkentése után is csak napi egy alkalommal érzett fájdalmat, olykor pedig egyáltalán nem. (A fájdalomcsillapítók többnyire nem használtak.)

Ez a kezelés a gyomor- és nyombélfekélyes pácienseknél is eredményes, akik mellkasi fájdalomtól, étvágytalanságtól szenvednek, és olyan gyomorfekélyes betegek esetében is, akiket fáradékonyak, legyengültek. A gyomorrákműtét utáni fájdalmakat is csökkentheti. Sok beteg közérzete javult, testsúly-gyarapodásuk is megindult a ganoderma szedésének megkezdése után.

6. 2. A ganoderma védelmet jelent táplálkozási zavarok, egyoldalú táplálkozás és ételmérgezés esetén.Meglepő eredményeket értek el vérhas, székrekedés, gyomorsavtúltengés és gyomorfekély esetén. Dr.Shigeru Yuji tapasztalatai alapján az ilyen esetekben leggyakrabban alkalmazott gyógyszerekhez hasonlóhatásokról számolt be. A gyomor- és a bélrendszer legfontosabb feladata az ételben található értékes tápanyagok felszívása,majd az emésztés után a salakanyagok eltávolítása. Az emberek általában túl sokat esznek, vagy kiegyensúlyozatlan étrendet követnek, amely az emésztőrendszer károsodásához vezethet. A ganoderma hatékonyan védelmet jelent, optimalizálja az emésztőrendszer működését.

6. 3. Elhízás miatt nem kell kalória csökkentett diétát kezdeni.A második világháború után az emberek szegények voltak, és nem volt elég élelmiszer. Felesleges lett volna az elhízással törődni, hiszen a legtöbb ember nagyon sovány volt. Az orvostudomány fejlődésének és a javuló gazdasági feltételeknek köszönhetően a fertőző betegségek és a szegénység már nem jelentenek akkora problémát, bár a különféle krónikus betegségek egyre jobban elterjednek a felnőttlakosság körében.Kutatásaink rámutattak, hogy a ganodermát fogyasztó sovány embereknél súlygyarapodás, az elhízottaknál pedig fogyás tapasztalható.

Nincs jelentősége az életkornak, a nemnek, az egészségi állapotnak, a ganoderma minden esetben lehetővé teszi, hogy megmaradjon az optimális testsúly és külalak. Rendszeres szedés esetén a ganoderma optimalizálja a felépítő és lebontó folyamatokat.Mivel a ganoderma megszüntetheti az elhízást, a túlsúlyos embereknek sem kell aggódniuk súlyfeleslegük miatt, és a külalakjukra sokat adó nőknek sem kell szenvedniük a kalória csökkentett diéták és a fogyasztószerek kellemetlen mellékhatásai miatt.
 
7. 1 A ganoderma jelentősen csökkentheti a kemoterápia mellékhatásait emlő-, vastagbél- vagy gyomorrákműtéten átesett pácienseknél. Dr. Hiroshi Kawai tanulmánya, Kinki Egyetem A kísérleti alanyok olyan páciensek voltak, akik műtét után nem megfelelő kezelésben részesültek,valamint olyan betegek, akik a kemoterápia mellékhatásaitól szenvedtek. Az emlőeltávolítást és kemoterápiát követően a beteg arca szederjessé vált. Két hónapnyi ganoderma-fogyasztás a szederjesség megszűnt.Az egyik beteg felső végtagjai emlőeltávolítást követően lebénultak és feldagadtak.

Egy hónapnyi ganoderma-fogyasztást után a bénulás jelentős mértékben csökkent.Néhány beteg gyógynövényekből készült gyógyszerekkel együtt fogyasztott ganodermát tíz nappal a colostomiát (szájadék képzése a vastagbél egy szakaszán) követően. Az éjszakai izzadás megszűnt,étvágyuk javult.Egyes betegek gyomorrákműtét után étvágytalanná válnak. Napi hat kapszula ganoderma-koncentrátum fogyasztása mellett étvágyuk jelentős mértékben javult. A fenti eredmények figyelembevételével megállapítható, hogy a ganoderma kemoterápia mellett történőfogyasztása hatékony kiegészítő terápia, mivel a mellékhatások jelentősen mérsékelhetők.
 
7. 2. Megakadályozza a rákos áttétek kialakulását, csökkenti a fájdalmat és hosszabb élettartam lehetőségét nyújtja. A ganoderma a Polyporaceae gombák családjába tartozik, és fogyasztását hatékony rákkezelési módszerként tartják számon Japánban, Kínában, az Egyesült Államokban, Kanadában, Oroszországban és Skóciában. Különböző országokban több szakorvos is a legmodernebb tudományos berendezésekkel végzett klinikai teszteket, például: Prof. Ta-cheng, Tajvani Nemzeti Egyetem Orvosi Kollégiuma; Prof.Cheng Hui-hua és Prof. Tung Uic-hi, Taipei Orvostudományi Főiskola;
 
A kísérleti eredmények azt  bizonyították, hogy a ganoderma hatékony a rák kezelésében. A kutatási jelentések alapján a ganodermaa következő szempontok alapján bizonyult eredményesnek a rák kezelésében:

A ganoderma rákkal szembeni hatóanyagai a poliszacharidok és a szerves germánium. A hatékonysága az összetevők összeadódó hatásának köszönhető. Külön-külön alkalmazva nem volna elérhető a kívánt hatás.
 
Javítja az állóképességet, erősíti az immunrendszert és korlátozza a rák szervezeten belüli terjedését.-A műtétet követően az alábbi rákbetegségben szenvedő pácienseken segíthet: nyelőcsőrák, gyomorrák,emlőtumor, bél- és méhdaganat.-Megszüntetheti a rák által okozott hasi folyadék gyülemet (ascitest), javítja az étvágyat és megkíméli a beteget a rák késői stádiumában tapasztalt fájdalmaktól.
 
Együttesen alkalmazható más tumorkezelési módszerekkel, például műtétekkel, sugárkezeléssel vagy kemoterápiával. A legtöbb ember hordoz magában fogszuvasodásra, rövidlátásra vagy rákra való hajlamot, de ezek a betegségek a későbbiekben is kialakulhatnak. Ha el akarjuk kerülni a fogszuvasodást, akkor több kalciumot kell fogyasztanunk, és kerülnünk kell az édességeket. Ha a rövidlátást szeretnénk elkerülni,együnk több A-vitamint, és ne terheljük túl a szemünket. Ha a rákot akarjuk megelőzni, fogyasszunk ganodermát és kiegyensúlyozott étrend szerint táplálkozzunk.
 
8. A ganoderma hatékony a csípő- és váll-, és egyéb ízületi fájdalmak gyógyításában.Dr. Taro Kiyobara tanulmánya, Plasztikai- és Rehabilitációs Klinika. A ganoderma alkalmazható a hát alsó részén érzett fájdalom, valamint a kezekben, vállakban és térdtájékon jelentkező fájdalmak kezelésére. A ganoderma figyelemreméltóan hatékony a hematómák (szöveti vérgyülemek) által okozott fájdalmak kezelésében.
 
9. 1. A ganoderma a nőgyógyászati problémák, például a menstruációs görcsök, szédülés, klimax stb.kezelésében is hatékonynak bizonyult.Dr. Yoshinori Imanishi tanulmánya, Imanishi Nőgyógyászati és Szülészeti Klinika A szerző, szülész-nőgyógyászként olyan nőknek javasolt ganoderma-fogyasztást, akik menstruációs görcsöktől, szédüléstől, rendszertelen menstruációtól, klimaxos tünetektől szenvedtek vagy nehezen estek teherbe.Három esetben tapasztalt pozitív eredményt. Egy 46 éves nő egy hónapig szedett ganodermát, és szédülése, vállfájása megszűnt. Egy terhes nőt mellkasi szorító fájdalmakkal és étvágytalansággal kezelt.Ganoderma fogyasztást követően javult az állapota. Egy több éve házasságban élő nőbeteg, aki a rendszeres próbálkozások ellenére sem tudott teherbe esni, három hónapnyi ganoderma-fogyasztás után létrejött a megtermékenyülés.A ganoderma enyhítheti a gyermekágyi időszak tüneteit, hiszen vérképző, vizelethajtó és méregtelenítőhatással is rendelkezik.
 
9. 2. A ganoderma terhes és vajúdó nők számára egyaránt szükséges.Amikor egy nő teherbe esik, a szülei talán aggódnak, hogy adhatnak-e neki ganodermát. A várandós anyáknál gyakoriak a hangulatingadozások, különösen az első gyermek esetén. A terhesség alatt a nők mind mentálisan, mind fizikálisan érzékenyek a külső ingerekre. Bár természetes jelenség, ezt a legtöbb nő nehezen tolerálja.Ebben az időszakban a ganoderma vérképzőként, vizelethajtóként és méregtelenítőként hat, és elősegíti a magzat normális fejlődését. Kanata professzor, Tohoku Egyetem tanára szerint a ganoderma fogyasztása nőknél és férfiaknál is javítja a nemi működést, fokozza a spermiumok aktivitását és szabályozza az ovulációt.
 
10. A ganoderma jelentős mértékben gyógyíthatja a vesebetegségeket.A vesebetegségek a nehezen kezelhető betegségek közé tartoznak. Ide soroljuk az akut és krónikus vesegyulladást, a diabéteszes vesebetegséget és a reumás lázat. Ezeket részben a magas koleszterinszint és a magas vércukorszint is kiválthatja. A vesék túlterheltek, és a vér nem jut el a vesehajszálereibe. A vesebetegségek ödémát, vizeletretenciót, fáradtságot és komoly urémiát okozhatnak.Fumio Tsurudani, a japán Nagoya Egyetem Orvostudományi Intézetének professzora kísérletet végzett vesebetegekkel, hogy ellenőrizze a ganoderma hatékonyságát. Arra a következtetésre jutott, hogy a fehérje- és a koleszterinszintet csökkenti, és normalizálja a veseműködést is.
 
11. A cukorbetegség folyamata többé már nem visszafordíthatatlan.A cukorbetegséget a hasnyálmirigy elégtelen inzulinkiválasztása okozza. Jelenleg az orvostudomány egyetlen kezelésként az inzulin-pótlást alkalmazza.Bár az inzulin csökkenti a vércukorszintet, a tünetek nagyon hamar újra jelentkeznek, továbbá a kortizon hormoninjekcióhoz hasonlóan több mellékhatás is jelentkezhet. A kívülről beadott inzulin nem képes helyreállítani a hasnyálmirigy működését, és a szerv degenerációját is gyorsítja. A Kinki Egyetem Orvostudományi Kutatóintézete évekig tartó kísérletek során megállapította, hogy a ganodermának ugyanolyan hatása van, mint az inzulinnak. Ennek megfelelően a ganoderma fogyasztása a hasnyálmirigy működésének helyreállítása révén mellékhatás-mentesen enyhítheti az inzulinhiány tüneteit.
 
12. A ganoderma számos kevéssé ismert betegség kezelésében is hatékony.


Gyakran ismeretlen a kiváltó ok (idiopathiás betegség)

Ha ismert a kiváltó ok, több betegség gyógyszeresen nem mindig kezelhető. Például a magas vérnyomás olyan sokféle eredetű lehet, hogy a vérnyomáscsökkentő szerek segíthetnek ugyan a tünetek megszüntetésében, de a betegséget kiváltó ok gyakran tisztázatlan marad.
 

  • 1. Rosszindulatú daganat
  • 2. Agyvérzés
  • 3. Baleset
  • 4. Szívbetegség
  • 5. Magas vérnyomás
  • 6. Krónikus hepatitisz és májzsugorodás
  • 7. Hörghurut
  • 8. Cukorbetegség
  • 9. Tuberkulózis
  • 10. Öngyilkosság

 
A japán orvostudomány megerősítette a ganoderma pozitív hatásait. Az orvosok világszerte fontosnak tartják a jó minőségű gyógyszereket. A ganoderma különleges hatásait egy új orvosi kifejezéssel jelölik: „adaptogén” (helyreállítja a megbomlott egyensúlyt). A japán kórházak és kutatóintézetek által végzett hosszas kutatások és kísérletek minden szempontból megerősítették a ganoderma pozitív hatásait. Bizonyítottan hatékony olyan betegségek kezelésében,melyeknek kiváltó oka valamilyen vérkeringési zavar.

Ilyen betegségek:

  • 1. Alacsony és magas vérnyomás (hipertonia).
  • 2. Hipertonia által okozott szívbetegségek.
  • 3. Agyvérzés, magas vércukorszint, érszűkület.
  • 4. Klimaxos rendellenességek, nőgyógyászati problémák.
  • 5. Székrekedés, aranyér.
  • 6. Krónikus hepatitisz.
  • 7. Vizelési nehézségek, gyakori vizelési inger.
  • 8. Gyomor-és nyombélfekély.
  • 9. Légúti allergiás betegségek
  • 10. Krónikus hörghurut, asztma.
  • 11. Ízületi gyulladások, reumatikus betegségek
  • 12. Álmatlanság, letargia, neurózis


Mivel a ganoderma harmonizálja a szervezet funkcióit, a vérnyomás szempontjából kétféle hatást tapasztaltak: emelheti és csökkentheti is a vérnyomást. Fokozza a szervezet természetes öngyógyító képességét, erősíti az immunrendszert. A ganoderma szedését követően néhányan „ellenhatásokat” tapasztalhatnak, különösen a fogyasztáskezdeti időszakában: szédülés, gyengeség-érzés, gyakori vizelési és székelési inger jelentkezhet. Ez normális jelenség, és azt jelzi, hogy megindult a tárolt méreganyagok távozása a szervezetből. A cukorbetegek sok cukrot veszíthetnek, a reumás betegek átmenetileg erősebb fájdalmat tapasztalhatnak. Ez a jelenség csupán a szervezet normális, funkcionális alkalmazkodása. Semmire nem utal a ganoderma hatékonyságán kívül. A páciensek fizikai állapotától függően pár napon belül ezek a tünetek megszűnnek.

Mivel a ganoderma természetes hatóanyag, hagyományos gyógyszerekkel együttesen is alkalmazható,azok mellékhatásait is csökkentheti.
 

  • Forrás: slideshare.net

Időjárás

Többnyire tiszta

-2°C

Budapest

Többnyire tiszta

Páratartalom: 73%

Szél: 27.36 km/h

Névnap

2019. máj. 27. hétfő
Hella

Holnap
Emil, Csanád
napja lesz.

Oldalainkat 201 vendég és 0 tag böngészi

Fel