Természetes alapanyagokkal a szépségért

2014 augusztus 08
(0 szavazat)

Sokan úgy vélik, hogy az emberek bármit képesek megvásárolni az egészségükért és a szépségükért. A környezetvédők elszánt harca a mesterséges alapanyagokból előállított termékek ellen napjainkban már nem csak az élelmiszeripart érinti, hanem egyre inkább elterjedt a szépségápolás területein is. A biokozmetikumok elindultak hódító útjukon, hogy segítségükkel természetes anyagokkal ápoljuk, szépítsük és kényeztessük magunkat.

Ha manapság belépünk egy drogériába vagy parfümériába töménytelen mennyiségű szintetikus alapanyagú termék tárul elénk. A bőség zavarában szenvedő vásárlónak talán ilyenkor eszébe sem jut, hogy elődeink csupán a természetben fellelhető anyagokkal ápolták magukat. A régészek feltártak olyan őskori edényeket, melyben-az akkor élő emberek az őket körülvevő növényekből készített-különféle főzeteket, kivonatokat és olajokat tároltak. Ezeket általában bőrük ápolására vagy sminkelésre használták. Az idő elteltével azonban egyre inkább átvette az ipar a hatalmat és állította elő tucatszám a mesterséges kozmetikumokat. Szerencsére ma már szép számmal gyülekeznek azok, akik a gyökereinkhez hasonlóan szeretnének újra a biokozmetikumokhoz visszatérni.

Joggal tehetjük most fel azt a kérdést, hogy de minden lehet bio? Igen! Természetes alapanyagokból ma már ugyanúgy kapható testápoló, és arckrém, mint sampon vagy akár sminktermék. 

De miért bio a bio? Egy biotermék legalább 95%-ának természetes eredetűnek kell lennie. Összetevői a mezőgazdaságban vagy az erdészetben termelődnek, és szigorú ellenőrzés alatt állnak. Nem érintkeznek sem műtrágyával, sem pedig mesterséges permetező szerrel. Még azt is komolyan kontrollálják, hogy egy biogazdaság mekkora körzetében lehet nem biogazdálkodást folytató termelés. Ezzel megakadályozzák, hogy akár a szél, vagy a folyók segítségével idegen anyagok kerülhessenek a biogazdaság területére. De, hogy még vonzóbbá tegyem a biotermelés folyamatát érdekességképpen megosztom, hogy például a növényeket megtámadó kártevők ellen úgy védekeznek, hogy azokat kézzel távolítják el.

A termést is kézzel szedik le, sőt, bizonyos helyeken a biokozmetikumok gyártása is puszta kézzel zajlik, nem pedig gépek segítségével, elkerülve így, hogy a biotermék szennyeződjön. A már elkészült biotermékek mentesülnek az olyan tartósító-, illatósító-, és színezőanyagoktól, melyek szintetikus eredetűek, valamint ásványi olajokat és szilikont sem tartalmaznak. Ami kiemelkedő fontosságú a biotermékek piacán, hogy az előállításuk és fejlesztésük során nem folytatnak velük állatkísérleteket. 

Ha úgy döntünk, hogy mostantól a biokozmetikumokra helyezzük a hangsúlyt, ne rettenjünk el azonnal, ha egy ilyen termék árát megpillantjuk. Bár jelentősen többet fizetünk értük, mint a mesterséges anyagokkal megpakolt társaikért, a befektetés mégis a hasznunkra válik. Ha a természetes, növényi alapanyagú termékeket választjuk, biztosak lehetünk benne, hogy nem fognak minket olyan kellemetlen dolgok érni, mint a bőrviszketés, kiütés, szárazság, hámlás, gyulladás, és egyéb más allergiás tünetek. 


  • Forrás: biobumm.hu

Időjárás

Rain

22°C

Budapest

Rain

Páratartalom: 94%

Szél: 22.53 km/h

Névnap

2018. július 23. hétfő
Lenke, Borisz

Holnap
Kinga, Kincső, Kerka
napja lesz.

Oldalainkat 251 vendég és 0 tag böngészi

Fel
Chat megnyitása
1
Close chat
Helló! Köszönjük, hogy ellátogatott hozzánk. Kérjük, nyomja meg a Start gombot, hogy segíthessünk :)

Start

Honlapunk cookie-kat használ annak érdekében, hogy az Ön számára a legjobb böngészési élményt nyújtsa.
A weboldal használatával Ön elfogadja jelen felhasználási cookie-kat.