fbpx

Szilva vs. Rák

2014 augusztus 11
2090 megtekintés    
  • A szilva (Prunus domestica) a rózsafélék családjához tartozó csonthéjas gyümölcsünk.
    Számtalan fajtájának és változatának megkülönböztetése nem könnyű feladat, hiszen könnyen kereszteződnek egymással. A gyümölcs említésekor általában a liláskék vagy sötétkék szemű fajták – például a zamatos, viszonylag kicsi szemű Besztercei – jutnak eszünkbe, s ezek éretlenül, azaz “zölden” pirosas árnyalatúak, de vannak már éretten is zöldes, pirosas és sárgás változatok. Összesen mintegy kétezer fajtája ismeretes. Tulajdonképpen a sárgás vagy zöldes ringlókat is a szilvákhoz lehet sorolni. Formájukat tekintve vannak hosszúkásak, tojás alakúak és gömbölyűek is. A hazai szilva szezonja a sokféleségnek köszönhetően júliustól egészen októberig tart.

    Fogyaszthatjuk nyersen – gyümölcsként, gyümölcssalátákban, kedvelt főzve, gyümölcslevesekben is. Az aszalt szilva kitűnő rágcsálni való, de jól illik egyes húsételekhez, különösen a vadakhoz. Az aszalt szilvában is megvan, ami a friss gyümölcsben, ráadásul töményebben. Jótékony hatásai miatt kapta egyes vidékeken a csodabogyó nevet!

    Lekvárként fogyasztva kiváló a rákos megbetegedések gyógyítására.

    Jótékony hatásai:

    Koleszterincsökkentő:
    A vér koleszterin tartalma nem számít betegségnek, mert nem okoz fájdalmat de végzetes lehet, mert a vérerek elveszítik rugalmasságukat, a salak hatására a vér járata beszűkül , emelkedik a vérnyomás. A szilva és az aszalt szilva tisztítja a vért, és csökkenti a vérnyomást, valamint a vér koleszterin szintjét.


    Belső vérzésekre:
    Belső vérzések kialakulásának több oka lehet. Ha a szervezet nem kap elegendő nyers gyümölcsöt és zöldségfélét, belső vérzés jelentkezhet. A gyógyszer rá az ásványokkal és vitaminokkal való ellátás, így hasznos lehet az aszalt szilva is.

    Veseműködést serkentő:
    A leáztatott aszalt szilvát főzzük úgy húsz percig. A kihűlt lének rendkívül magas ásványtartalma van. Ha naponta fogyasztunk ilyen lét, serkenthetjük vele a vese működését. A káliumnak és a szerves nátriumnak közös egymásra való hatásából alakul ki a szervezet vízháztartásának szabályozása.

    Fáradságűző:
    Fáradságűző, regeneráló, frissítő kúrát is tarthatunk a szilvával. Kifejezetten nyugtató hatású. Nagyon fontosak az idegrendszer számára, segítik az agy anyagcseréjét, ezáltal segítik elő a megfelelő gondolkodást, tanulást, a memória működését.

    Emésztési zavarok:
    A máj leterheltségének első jele az emésztési zavarok megjelenése. Ha nem teszünk valamit az emésztéssel, a szervezet tovább romlik, a tehet mind nagyon lesz, mert a vér megtelt salakanyaggal. A szilvában az ásványok és vitaminok olyan mennyiségben vannak jelent, hogy az elfogyasztása után hamarosan jelentkezik az eredmény. A gyomorba kerülve a szilva serkentőleg ha a gyomor működésére, és a belek mozgására. A szilvában levő mangán hatására a szervezetben az emésztést segítő enzimek lökést kapnak. Emésztési zavarok esetén baj lehet a vas lekötésével akkor is, ha vaskivonatot szedünk. A természetes forrásból, az aszalt szilvából, a vas felszívódása sokkal sikeresebb.

    Áldásos emésztőrendszeri hatások:
    Nem hiába hívják a szilvát “kék gyümölcscsodának”, mivel magas ballasztanyaga salaktalanítja a beleket, megszünteti a székrekedést. Megköti a felesleges zsírokat, mielőtt azok a bélből felszívódna, felhalmozódnának a hasfalban, derékon, csípőtájékon, combon – tehát még a fogyni vágyók is nyugodtan ehetik.
    Nem véletlen hát, hogy fogyókúrázóknak melegen ajánlják. Napi 20 dkg szilva elfogyasztása olcsó, és ízletes, jó kiegészítője lehet egy fogyókúrás menünek.

    Idegrendszerre és agyműködésre:
    B-vitaminnak köszönhetően az idegrendszerre és az agyműködésre is jótékonyan hat. A A benne lévő B-vitamin nagyon fontos az idegrendszer számára, ezáltal segítik az agy anyagcseréjét, így elősegítik a megfelelő gondolkodást, a memória működését.

    Egyes megfigyelések alapján egy sor gyógyító tulajdonságát is megemlíthetjük. Csökkenti a köszvényesek reumások panaszait, jótékony vese- és májbetegek diétájában. A szilva gyümölcssavai serkentik a nyál- és gyomorsavtermelést, tehát – fogyókúrázók vigyázat! – étvágyfokozók is egyben. Indiai orvosok lázcsillapítónak is rendelik.

    Szilva lekvár a rák ellen

    “Szabó Gyuri bácsi a bükki füves ember azt is elmondta, hogy rákban nem lehet meghalni, mert a szervezet öngyógyító, ilyenkor az immunrendszert kell erősíteni és az adott rákra való növényeket használni. Testünkben mindig vannak rákos sejtek és ezeket a szervezet normális esetben kordában tartja. Ha gyengül az immunrendszer, akkor képesek csak az elburjánzásra. Nagyon fontos, hogy higgyük, sőt, tudjuk, hogy a rák nem halálos ítélet. Abszolút gyógyítható”

    Elmondta, hogy a székelyek mit használnak rákgyógyszerként, teljes hatékonysággal.
    És ezt tudóscsoportok nemrégiben be is vizsgálták, igazolva a gyógymód hatékonyságát. Tehát Erdélyben egy nagyon egyszerű orvosságot használnak a rák gyógyítására. Szilvalekvárt. Igen, szilvalekvárt. A szilva gyógyító erejű, kimagaslóan magas az antioxidáns tartalma. Frissen is érdemes szezonban sokat fogyasztani belőle, de aszalt szilvaként is hatásos, valamint lekvárként is. Nos, nem csak hungarikum a kiváló házi szilvalekvár, de csodálatos erejű rákgyógyszer is.
    Bőrrákra közönséges galaj, diólevél és fagyöngy keverékének tinktúráját használjuk.
    Szájüregrákra: körömvirág – idényében minden nap 3 virág nyersen elrágcsálva, amíg elmúlik a betegség.rA gyümölcsökből készült lekvároknak magas a rosttartalma, amely jótékonyan hat az emésztésre. A különböző gyümölcsök különféle hatással bírnak. A piros és fekete gyümölcsök vas- és antioxidáns-tartalma magas. A szilvalekvár vértisztító és hashajtó, a sárgabarack vízhajtó, méregtelenítő hatású.

    • Forrás: netextra.hu diabetika

    Kövess minket Facebookon!

    Egyedi látogatók

    MaMa8502
    TegnapTegnap15518
    E-hétenE-héten46305
    E-hónapbanE-hónapban217398

    Időjós

    2.22°C

    Budapest, Hungary

    Csütörtök
    3.33°C / 14.44°C
    Péntek
    3.33°C / 12.78°C

    Névnap

    2021. február 24. szerda
    Mátyás, Jázmin

    Holnap
    Géza, Alexander
    napja lesz.
    Fel
    Chat megnyitása
    1
    Helló! Köszönjük, hogy ellátogatott hozzánk. Kérjük, nyomja meg a Start gombot, hogy segíthessünk :)

    Start

    Ez a weboldal cookie-kat használ a hitelesítés, navigáció és egyéb funkciók kezelésére. Honlapunk használatával Ön elfogadja hogy cookie-kat helyezhetünk el az eszközén.
    GDPR letöltés | GDPR rendelet