Jiaogulan a halhatatlanság növénye

2014 augusztus 09
(0 szavazat)

A Jiaogulan-t /ejtsd: Dzsio-gu-lan/, latin nevén Gynostemme Pentaphyllum, más néven a „halhatatlanság növényé”-nek is nevezik.

Világszerte egyre népszerűbb ez az egészséges Jiaogulan teaital, a testi és lelki közérzetre való pozitív harmonizáló hatása miatt anélkül, hogy a Jiaogulan tea theint vagy a koffeint tartalmazna.

A Ming dinasztiában i. sz. 1525-ben történtek az első feljegyzések a Jiaogulan-ról. Az édes-fanyar ízű levelekből készült főzetet tehát már évszázadok óta alkalmazzák a Dél-Kína hegyvidékein, élénkítő, fiatalító és naponta ivott teaként. Az ezen a vidéken szokásos név, a „Xiancao” annyit jelent, mint „a halhatatlanság növénye”, és az ottani emberek azt mondják: „úgy hat, mint a ginzeng, de jobb a ginzengnél.”


A Guizhou tartományban a 100 év fölöttiek átlag fölötti részarányát az ott elterjedt Jiaogulan tea rendszeres fogyasztására vezetik vissza.


Japánban „Amachazuru”-nak nevezik a Jiaogulan növényt, ami annyit jelent: „édes teainda”, és ott is kedvelt tea és zöldség. A „nyugati világ” 1976-ban fedezte fel véletlenül a Jiaogulant egy új, kalóriszegény édesítőszerekkel foglalkozó tudományos kutatás során. Néhány év alatt ez a Jiaogulan növény nemcsak Kínában és Japánban vált egyre inkább kedvelté a ginzengnél kedvezőbb ára és hozzáférhetősége miatt, hanem szélesen elterjedt az USA-ban és most Európában is.

A Jiaogulan tea termékeink a Kínai Tartományi Kormány által tanúsított termékek.

A filtereink növényei egy helyről származnak, a Kína délkeleti részén levő Pingly-ből, mely egy 300-2917 méter magas fennsíkon fekszik a kínai Shaanxi tartományban és a Jiaogulan származási területeinek egyike. E terület mintegy 2627 km2, növényekben gazdag, a terület 60%-át erdő borítja és a vidéket hegyek és folyók övezik. Az idő meleg, sokat esik az eső, a levegő tiszta, szennyeződés nélküli.

Világszerte 13 fajta Jiaogulan létezik, 6 fajta ebből Pingly-ben található. 1984-ben hozták létre az első vad fajtákból álló Jiaogulan ültetvényeket és már 1985-ben Japánba is szállítottak a növényekből

A Jiaogulan egy könnyen termeszthető indás növény a töknövények családjából. Jó földben gyorsan növekszik és néhány hét múlva már lehet szüretelni. ősszel elszárad, és a következő tavasszal újra kihajt a gyökértörzsből. A Jiaogulan gyökere -18 °C-ig fagyálló. Lehetséges az átteleltetés lakásban is, ebben az esetben egész évben fejlődhet a Jiaogulan növény.

Jiaogulan tea

A levelekből készült Jiaogulan tea erős és ízletes.

A Jiaogulan tea szárított ill. friss levelekből is elkészíthető, azonban a friss levelekből készült jobb ízű. A fiatal Jiaogulan levélhajtásokkal a saláták is gazdagíthatók egy kellemes, egzotikus összetevővel. Ha Ön ismeri az igazi ginzeng ízét, akkor hasonló íz érezhető a növényből készült saláta elfogyasztásakor is. Ez az íz a Jiaogulan növény hatékony összetevőiből fakad.

A Jiaogulan tea igazi „élet elixír”, használatakor nincs kellemetlen hatás és mindig a testet és lelket harmonizáló, egyensúlyozó hatás érvényesül. Női ginzengnek is nevezik, mert a Jiaogulant a nők a ginzengnél jobban szeretik.

A Jiaogulan három fontos kémiai anyagot tartalmaz:

  • poliszacharidokat
  • kentonokat
  • szaponinokat.

A Jiaogulan-ban 83 különbözi szaponint mutattak ki, ebből hatféle ginzeng-szaponin is szerepel. Az összes szaponintartalom háromszor magasabb, mint a koreai ginzengben, és nyolcszor nagyobb, mint más ginzengfajtákban. A szaponinok természetes, organikus vegyületek. A Jiaogulan egy saját szaponinosztályt is tartalmaz, az úgynevezett gipenozidot, ami elsősorban felelős a tudományosan is vizsgált kedvező hatásaiért.

A „Jiaogulan-Europe” Európa legnagyobb Jiaogulan tea importcége. A speciális eljárással készült teatermékeink minőgét Kínában egy német partner ellenőrzi. A saját termékünk, a „five leaves”/=ötlevelo/ Jiaogulan teák és kivonatok kizárólag az ötlevelű Jiaogulan növényből készülnek, amit biológiai úton termesztenek. Termékeink vegyi szennyeződésektől és ízfokozóktól mentesek.

Nem minden a világban és Európában kapható Jiaogulan termék egyforma. Van olyan Jiaogulan tea is, amit a növény szárából és gyökeréből készítenek. Normálisan azonban a leveleket használják és a saját termékeink is a levelekből készülnek. A szárból és gyökérből készült termékek csökkent értékűek a levelekből előállított termékekhez képest. Van olyan Jiaogulan tea és kivonat is, amit a hétlevelű Jiaogulan növényből állítanak elő szemben a mi ötlevelű készítményeinkkel. A hétlevelű növénybil készült teáknak keserű az ízük, ezért gyakran édesítik vagy aroma anyagokkal dúsítják.

Leo Koehof

Jiaogulan hatásai

 

Jiaogulan tudományos bizonyítékok

Jiaogulan

1. Antioxidáns. A vizsgálatok kimutatták, hogy a növény csökkenti a szuperoxid gyökök mennyiségét és a hidrogén-peroxid mennyiségét egyes fehérvérsejtekben, amely az antioxidáns tevékenység elsőrangú indikátora. A dzsiogulannak megvan az a figyelemre méltó tulajdonsága is, hogy növeli a szervezetben található SOD (szuperoxid-dizmutáz) ennyiségét. A SOD a szervezet egyik legfontosabb antioxidánsa, és a kutatások szerint az állatok szervezetében megtalálható SOD mennyisége megbízhatóan jelzi, hogy mennyire lesznek hosszú életűek. Az embereken végzett vizsgálatok kimutatták, hogy a SOD mennyisége visszaállt a fiatalkorra jellemző szintre, miután az alanyok egy hónapon keresztül napi 20 mg Gypenoside-t fogyasztottak (ezek a dzsiogulan aktív hatóanyagai).

2. Adaptogén. A dzsiogulan normalizálja az idegrendszer működését. A túlzottan feszült idegrendszer megnyugtatja, a depressziósat stimulálja. Egy 300 profi sportoló részvételével lefolytatott kísérletben valamennyi résztvevő arról számolt be, hogy a növény, a versenyek előtt fogyasztva, energiával töltötte meg őket, és a reflexeiket is javította. Ugyanakkor kevésbé izgultak a verseny előtt.

3. Álmatlanság. 112 álmatlansági eset megfigyelésekor 89-95 százalékban javulásról számoltak be.

4. Vérnyomás. A 223 fő beteget három csoportba osztották. Az első csoport ginzenget szedett, a második dzsiogulant, a harmadik pedig egy Indapamide nevű vérnyomásgyógyszert. A hatékonyság 46% volt a ginzeng, 82% a dzsiogulan és 93% a gyógyszer esetében. A dzsiogulan szabályozza a vérnyomást, vagyis ha magas, akkor csökkenti, ha alacsony, akkor növeli.

5. Szívműködés. A dzsiogulan serkenti a szívműködést. Egy kísérlet során más gyógynövényekkel kombinálva átlagosan az egy veréssel továbbított vér mennyiségét 37%-kal növelte, a perctérfogatot 21%-kal, az ejekciós frakciót 13%-kal. Az alanyok vérnyomása normális volt, és nem változott, bár a pulzusuk 10%-kal növekedett.

5. Koleszterin. A dzsiogulan csökkenti az általános koleszterinszintet, az LDL („rossz”) koleszterinszintet, és növeli a HDL („jó”) koleszterinszintet. Több mint 20 tanulmányt publikáltak a témáról, a hatékonyságot 67% és 93% közötti értékben adták meg. Gátolja az érelmeszesedést is, amivel csökkenti az infarktus és agyvérzés veszélyét.

6. Fehérvérsejtek. A dzsiogulan serkenti a fehérvérsejtek termelődését fehérvérsejt-hiányos – például kemoterápián vagy sugárkezelésen átesett – betegek esetén.

7. Immunserkentő. Szabályozza a limfociták termelődését és növeli aktivitásukat. Nagy mértékben növeli az NK sejtek (természetes ölősejtek) aktivitását rákos betegekben.

8. Diabétesz. 46 Diabetes mellitus-ban (1-es típusú vagy inzulinfüggő diabétesz) szenvedő beteg vizsgálata az állapotuk 89%-os javulását mutatta.

9. Hepatitis B. 100 betegnek adtak dzsiogulant 3 hónapon keresztül. A hatékonyság 89% volt. Egy másik vizsgálat, 200 beteg bevonásával, hasonló eredményt mutatott. Egy másik vizsgálat szerint képes volt a májat megvédeni különböző mérgező anyagoktól, mint például a szén-tetraklorid.

10. Bronchitis. 86 megvizsgált krónikus bronchitis esetében 93%-os hatékonyságot figyeltek meg. Egy másik vizsgálat során 96 esetből 92%-ban volt hatékony.

És végül: Semmiféle mérgező hatást nem mutattak ki, semmiféle dózis esetén. Nem figyeltek meg túlstimulálást sem, ami például a ginzeng esetében jellemző.

 

Kiadott anyagok a dzsiogulanról és az antioxidánsokról

Dzsiogulan, a kínai halhatatlanság-növény: Michael Blumert és Dr. Jioliu Liu (Kína leghíresebb dzsiogulan-szakértője) a legjobb forrást állította össze a dzsiogulan összetevőiről és kutatásáról. Ez a könyv, amely az Amazon.com-ról és a mi weboldalunkon is megvásárolható, a leghíresebb kínai, japán és amerikai egyetemek és kutatóintézetek által több mint tíz év alatt végzett kutatások elemzését tartalmazza.

Natural Foods Merchandiser: A kínai hegyi növény fényes jövője

"A dzsiogulannak nincsenek ismert mellékhatásai. A ginzenggel ellentétben nem stimuláns. A normál adag napi 1000 mg teában vagy kapszulában, de ennél sokkal nagyobb dózis is biztonságos és hatékony. A dzsiogulan ömlesztve általában nem kapható Amerikában (ezen most próbálunk változtatni!), de előre csomagolt teaként megvásárolható. Természetes édes íze miatt ízletes tea készíthető belőle.

UC Berkeley: Oxidánsok, antioxidánsok, és az időskori degeneratív betegségek

Az öregkorral járó degeneratív betegségek közé tartozik a rák, a szív- és érrendszeri megbetegedések, az immunrendszer gyengülése, az agy működési zavarai és a hályogok. A kismolekulás antioxidánsok, mint például a C-vitamin, az E-vitamin, a karotinoidok (megj.: és a dzsiogulan) különleges figyelmet keltettek mint antikarcinogének és a degeneratív betegségeket megelőző védőanyagok.

Az antioxidánsok tehát kétféleképpen csökkenthetik a mutagenezist, így a karcinogenezist is: csökkentik a DNS oxidációs károsodását, és csökkentik a sejtosztódást. www.aumtea.com.

Az Interneten közzétett cikkek listája itt olvasható: www.aumtea.com/link.htm.

A tudományos kutatások listája pedig itt: http://www.aumtea.com/faq_about_jiaogulan_herbs.htm

*Készült a gyártó honlapja alapján.

Időjárás

Felhős

11°C

Budapest

Felhős

Páratartalom: 83%

Szél: 4.83 km/h

Névnap

2018. október 19. péntek
Nándor

Holnap
Vendel
napja lesz.

Oldalainkat 161 vendég és 0 tag böngészi

Fel
Chat megnyitása
1
Close chat
Helló! Köszönjük, hogy ellátogatott hozzánk. Kérjük, nyomja meg a Start gombot, hogy segíthessünk :)

Start

Honlapunk cookie-kat használ annak érdekében, hogy az Ön számára a legjobb böngészési élményt nyújtsa.
A weboldal használatával Ön elfogadja jelen felhasználási cookie-kat.